Nagyvilág

Clinton visszalép?

Hillary Clinton szenátor az utolsó demokrata előválasztási forduló napján, kedd este beszédet tart New Yorkban legjelentősebb adományozói és támogatói előtt. Elemzők szerint bejelenti, hogy visszalép a demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemből és riválisát, Barack Obamát támogatja.

Barack Obama ugyanaznap este Minneapolisban várhatóan
kihirdeti: elegendő küldöttet szerzett a nyár végi denveri jelöltállító
konvencióra a jelöltség megszerzéséhez. Clinton és Obama stábja állítólag
vasárnap este már egyeztetett a Demokrata Párt kampányáról az előválasztási
periódus utáni időszakban. A Clinton-kampány vezetőit telefonon és e-mail
üzenetekben értesítették, hogy szerepük a végéhez közeledik.


Tom Vilsack egykori iowai kormányzó, aki eddig Clinton egyik legállhatatosabb
támogatója volt, úgy nyilatkozott: itt az ideje, hogy a volt first lady
elismerje vereségét.

Együtt fognak dolgozni

“Elég világos, hogy Obama szenátor lesz a jelölt” – közölte a
politikus, aki korábban maga is pályázott az elnökjelöltségre. Mint hozzátette,
Clintonnak a keddi megméretés után gyorsan Obama mögé kell állnia.

A vasárnapi Puerto Ricó-i előválasztásokról az amerikai sajtó úgy számolt be,
hogy Clinton biztos győzelmet aratott, és a jelöltség sorsa eldőlt, vetélytársa
javára. Barack Obama hétfőn Detroitban kijelentette: ő és Clinton novemberben
együtt fognak dolgozni, jóllehet sokan attól tartanak, hogy a Demokrata Párt
nem tud felülemelkedni a megosztottságon a hosszú, kemény jelöltállító küzdelem
után.

“Kitűnően küzdött” – mondta a volt first ladyről
az afro-amerikai szenátor, nem részletezve, hogy milyen novemberi
együttműködésre gondol.

Miniszter lesz Clinton

Valószínűleg az egészségügy-miniszteri posztot ajánlja fel
Obama kampánystábja Clintonnak, mintegy méltóságteljes visszavonulást
biztosítva számára – szivárgott ki az illinois-i szenátor környezetéből a hét
végén. Bár korábban sok spekuláció volt arról, hogy Clinton Obama
alelnökjelöltjeként szerepelhetne az elnökválasztáson, az afro-amerikai
szenátor úgy tűnik, elhárítja Clinton egyes támogatóinak erre irányuló
nyomását.

A keddi előválasztási fordulóban Dél-Dakota és Montana állam
lakói nyilvánítanak véleményt az elnökjelölt-aspiránsok személyéről.

Bill Clinton volt elnök hétfői dél-dakotai beszédében utalást tett arra, hogy a Clinton-kampány a végéhez közeleg. Clinton, aki aktív szerepet vállalt felesége választási kampányában, egy gyűlésen úgy fogalmazott: talán ez a nap az utolsó, hogy részt vesz egy ilyen küzdelemben. “Azt hittem, kikerültem a politikából, egészen addig, amíg Hillary elhatározta, hogy indul. Ez volt az egyik legnagyobb megtiszteltetés az életemben, hogy az ő elnökségért kampányolhattam” – mondta.

Még semmmi sem biztos

A CNN ugyanakkor figyelmeztetett: nem vehető biztosra Clinton visszalépése, aki azzal próbálhat minél több szuperdelegátust a saját oldalára állítani, hogy ő szerezte meg a leadott összes szavazat többségét. Az amerikai előválasztások történetében még senki nem kapott annyi voksot, mint ő vagy Obama, mindketten 17 milliónál több szavazatot gyűjtöttek össze.

Harold Ickes, Hillary Clinton vezető tanácsadója Bill Clinton utalását figyelmen kívül hagyva közölte: a stáb azon dolgozik, hogy meggyőzzék a szabad szavazattal rendelkező szuperdelegátusokat, nemcsak azokat, akik eddig nem döntöttek, hanem azokat is, akik már Obama mellett tették le voksukat. A fő érv az, hogy Hillary Clinton volna a legjobb demokrata jelölt novemberben. Ickes szerint kedd éjfélig Obama sem lesz képes elérni a jelöltséghez szükséges számú, 2118 delegátust. Obamának már csak 43 szavazat hiányzik a “bűvös számhoz”. Montanában, illetve Dél-Dakotában összesen 31 kötött delegátus sorsa dől el, tehát további szuperdelegátusokat kell megnyernie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik