Nagyvilág

Harciasok a francia diákok

A francia középiskolások rendőrveréssel, néhány egyetemista pedig disszertáció-dobálással fogadta a kormány képviselőit oktatási intézményében. A diákok a kabinet reformtervei ellen tiltakoznak.

A diákok és szüleik a középiskolai tanári állásoknak az oktatási reform keretében bejelentett megszüntetése miatt tiltakoztak a kormánytagok látogatása ellen. Egy rendőr megsérült, amikor a megközelítőleg 150 tiltakozó közül a rendőrség őrizetbe vette azt a három gimnazistát, akik megpróbáltak áttörni a biztonsági kordonon.

Francois Fillon kormányfő Xavier Darcos oktatási és Rachida Dati igazságügyi miniszter társaságában a kábítószer-fogyasztás megelőzését célzó program népszerűsítésére érkezett a XIV. kerületi Paul-Bert gimnáziumba. Az összecsapások még a delegáció érkezése előtt robbantak ki.

“Nem tüntetésekkel kell rendezni a vitás témákat, a rendőrség pedig azért van, hogy a rendre ügyeljen” – kommentálta az eseményeket a helyszínen a kormányfő. “Nem a bevándorlókat, nem a papírnélkülieket, hanem a kormányt kell kirakni” – kiabálták a rövid látogatás után távozó kormánytagok felé a tüntetők.

Az egyetemen is tiltakoznak

Eközben a toulouse-i egyetemen több száz diák tiltakozott Valérie Pécresse felsőoktatási miniszter látogatása ellen. Az elsősorban doktorképzésben részt vevő hallgatók egy része disszertációik példányait dobálta a rendőrök felé, akik könnygázzal válaszoltak.

Az egyetemi hallgatók a felsőoktatási reform ellen tüntettek, amely a kormány szándékai szerint a személyi állomány kiválasztásában és a költségvetésben is a jelenleginél nagyobb autonómiát biztosít az egyetemek vezetőségének, és alapítványokon keresztül lehetőséget teremt a magántőke bevonására a pénzhiánnyal küzdő francia felsőoktatásba. A tiltakozók szerint a reform egyenlőtlenségeket teremtene a diákok között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik