Nagyvilág

Nem tárgyal Tibetről a magyar parlament

Az Országgyűlés külügyi bizottsága nem támogatta a Tibetről szóló határozati javaslat általános vitára bocsátását. A testület 10 igen, 9 nem szavazattal, 1 tartózkodással utasította el a javaslatot.

A Tibetről szóló határozati javaslat felszólítja a Kínai Népköztársaságot, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközileg elismert emberi jogokat, illetve támogassa a nemzetközi fórumokon a tárgyalások megkezdését Kína és a dalai láma között Tibet új státuszának meghatározásáért. A javaslatot Balog Zoltán (Fidesz), Semjén Zsolt (KDNP), Fodor Gábor (SZDSZ) és Herényi Károly (MDF) nyújtotta be.

A bizottsági vitában Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium államtitkára elmondta, Kínában háromnapos nemzeti gyász van a közelmúltbeli földrengés miatt, így a javaslat pillanatnyilag nem időszerű. Az Országgyűlésnek azonban foglalkoznia kell a kérdéssel. Németh Zsolt fideszes bizottsági elnök erre reagálva azt mondta, nem volt még arra példa, hogy olyan emberi jogi ügyben, mint amilyen a tibeti, ne egyhangúlag támogatnának egy javaslatot.

Az MSZP nevében hozzászóló Szabó Vilmos közölte, hogy a szocialista párt egyetért a kormánnyal, és nem támogatja a javaslatot. Kovács Kálmán (SZDSZ) szerint a javaslat támogatható, kompromisszumként pedig azt indítványozta, kerüljön bele az együttérzés kifejezése a Kínát ért természeti katasztrófa miatt, ugyanakkor a kínai politikai nyitás szorgalmazása is.

Ezek után a külügyi bizottság 10 igen, 9 nem szavazattal, 1 tartózkodással utasította el a javaslat általános vitára való alkalmasságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik