Nagyvilág

A szocialistákon múlik a szerb kormányalakítás

Szerbiában a szocialista párt vált a mérleg nyelvévé, a demokrata és a radikális-nacionalista tábor is tárgyalásokat kezdett vele, mert nélküle egyik sem tudja létrehozni a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget - derült ki a szerdai belgrádi lapok híradásaiból.

Arról azonban, hogy melyik szövetségkötés a valószínűbb, élesen eltérnek a vélemények. Maguk a szocialisták csupán annyit közöltek, hogy még senkivel sem jutottak megállapodásra. A Blic című újság ugyanakkor úgy tudja, hogy a milosevici örökségtől szabadulni akaró, jórészt fiatal politikusok vezette párt közel jutott a megállapodáshoz a Boris Tadic vezette Demokrata Párttal, amely a választáson a legtöbb képviselői helyet nyerte el.

Az üzletemberek tartanak Tadictól

Annak ellenére formálódik az egyezmény, hogy Ivica Dacicra, a szocialisták vezetőjére óriási nyomás nehezedik nemcsak a radikálisok és Vojislav Kostunica Szerbiai Demokrata Pártja, hanem az őket támogató legjelentősebb szerbiai üzletemberek részéről is. Ez utóbbiak azért akarják rávenni a radikálisokkal és nacionalistákkal való szövetségkötésre a szocialistákat, mert félnek, hogy ha Vojislav Kostunica nélkül alakul új kormány, akkor Boris Tadic beváltja egy korábbi fenyegetését, és kivizsgáltatja, hogyan keletkezett az ellentáborát támogató üzletemberek sokszor igen tetemes vagyona.

A Vecernje Novosti a Bliccel ellentétben úgy értesült, hogy a szocialista párt a radikálisokhoz és a szerbiai demokratákhoz közeledik, s el is készítette javaslatait, amelyekkel ki akarja egészíteni azokat az elveket, amelyekről az előbbi kettő már hétfőn megállapodott, mint a kormányzás alapelveiről.

Mindenkivel tárgyalnak

A szocialisták igényei a lap értesülése szerint a szociális ellátás reformjával és a földtulajdonnal kapcsolatosak. A párt olyan reszortokat kíván a megalakítandó kormányban, amelyek birtokában komoly beleszólása lehet az egész kormányzati munkába – írta az újság, amely arról is tudomást szerzett, hogy a szocialisták, a nyugdíjasok pártja és egy harmadik párt alkotta szocialista szövetség vezetői kedden megbeszélést folytattak Boris Tadiccsal.

A Demokrata Pártot vezető államfő maga csak annyit közölt, hogy az általa irányított ötpárti koalíció nem hivatalos tárgyalásokat kezdett a kormányalakításról, de hogy kikkel, azt nem mondta meg. A radikálisok és a Vojislav Kostunica tábora ezzel szemben hivatalosan is közölte, hogy megbeszéléseket folytat a szocialisták vezette koalícióval.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik