Nagyvilág

Milosevic pártját is befogadná az EU a szerb kormányba

Javier Solana szerint bármilyen pártösszetételű belgrádi kormány elfogadható Brüsszel számára, ha az valóra váltja az Európai Unióhoz való közeledésbe vetett szerb reményeket.

Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője arra a kérdésre válaszolva mondta ezt kedden, hogy Slobodan Milosevic néhai diktátor utódpártját is elfogadná-e az unió, ha bevennék a vasárnapi választások nyomán létrejövő új szerb kormányba.

Bármilyen kormány elfogadható?

Solana értékelése szerint a választásokon a szerbek kifejezésre juttatták az európai beilleszkedésbe vetett reményüket. Elfogadható minden olyan kormány, amely e reményeket valóra váltja – tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy a szocialistákat is szívesen látná-e Brüsszel a belgrádi kormányban, az unió külpolitikai főképviselője úgy válaszolt, hogy bármilyen pártösszetételű szilárd kormányt támogatnának.

A szerbiai választásokon az Európa-barát Boris Tadic államfő vezette demokraták szerezték a legtöbb mandátumot, de még liberális szövetségeseikkel együtt sincs többségük az új összetételű törvényhozásban. Ugyanakkor a radikális nacionalistáknak sincs többségük, a – Koszovó miatt most szintén EU-ellenes – Vojislav Kostunica eddigi miniszterelnök pártjával együtt sem.

A Milosevic-párt a mérleg nyelve

A mérleg nyelvét az egykori Milosevic-pártból verbuválódott szocialisták jelentik. Brüsszel az adott helyzetben ez utóbbi pártot is szívesen látná egy EU-párti koalícióban, bár e párt szándékairól még nem nagyon tudni semmit uniós berkekben.

Az Európai Bizottság keddi sajtótájékoztatóján Nagy Krisztina, Olli Rehn bővítési biztos szóvivője azt hangsúlyozta, hogy Brüsszelben most várják az új szerb kormány megalakítását, és ennek összetételéről maguknak a szerb politikusoknak kell Belgrádban megállapodniuk.

Azzal kapcsolatban, hogy Rehn – a választási eredmények fényében kiadott első nyilatkozatában – megpendítette a tagjelölti státus megadásának lehetőségét Szerbia számára, Nagy Krisztina leszögezte: az unió természetesen ezt is, mint bármely más pályázó ország vonatkozásában bármilyen bővítési irányú lépést, az adott lépés uniós feltételeinek teljesítésétől teszi függővé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik