Nagyvilág

Nem lesz kormányképes Tadics?

A magyar külügyminiszter szerint Szerbiában az emberek többsége az európai értékek iránt elkötelezetten gondolkodik. A szerbiai Magyar Koalíció is kielégítőnek tartja szereplését. Tadics pártja vezet, ám lehet, hogy mégis a radikálisok tudnak kormányt alakítani.

Nagy valószínűséggel a demokratikus erők lesznek többségben a vasárnapi választás nyomán megalakuló szerb parlamentben, de hogy kik alakítanak majd kormányt, az a további pártközi tárgyalások eredményétől függ.

A CeSID (Központ a Szabad Választásokért és a Demokráciáért) nevű szervezet, amely a korábbi választások idején készült becsléseiben sem tévedett sokat, végső előrejelzésében a 250 fős parlamentben 103 helyet jósolt a Borisz Tadics államfő Demokrata Pártja vezette tömörülésnek.

Az eddigi legerősebb párt, a radikálisok négy helyet veszítenek és 77 képviselővel rendelkeznek majd.

Vojislav Kostunica Szerbiai Demokrata Pártja és a vele szoros szövetséget alkotó Új Szerbia 30, a szocialista párt vezette tömörülés 20, a liberálisok 13, a Magyar Koalíció 4, egy dél-szerbiai bosnyák lista pedig 2 parlamenti helyet szerez.

Nyernek, de kisebbségben lesznek

A demokratáknak kiemelkedő eredményük ellenére sem lesz tehát lehetőségük arra, hogy egyedül kormányt alakítsanak, sőt a hozzájuk közel álló liberálisok, valamint a magyarok és bosnyákok támogatásával sem tud parlamenti többséget kialakítani. Ez csak akkor sikerülne, ha volt koalíciós partnerével, a Szerbiai Demokrata Párttal fogna össze, aminek nem nagy az esélye.

Egyelőre tehát könnyebben létrehozhatónak látszik az a hármas koalíció, amelyet a radikálisok, Vojislav Kostunicáék és a szocialisták vezette pártszövetség alkotnának. A szocialisták már közölték is, hogy a végleges eredmény ismeretében először Kostunica Szerbiai Demokrata Pártjával kívánnak tárgyalásokat kezdeni.

A magyarok elégedettek

Kielégítően szerepelt a szerbiai választásokon a három párt alkotta Magyar Koalíció annak ellenére, hogy a szabadkai helyhatósági választáson nem sikerült elérnie kitűzött célját, vagyis azt, hogy a városi közgyűlés legnagyobb ereje legyen – jelentette ki Pásztor István, a koalíció listavezetője.

A választás éjjelén, a szavazatok kis részének feldolgozása után nyilatkozó politikus szerint az Észak-Vajdaság központjában a Borisz Tadics elnök vezette Európai Szerbiáért koalíció lesz a legerősebb, de előnye nem olyan nagy a Magyar Koalícióval szemben, mint remélte.

Sok településen abszolút magyar többség

Ami a többi, jelentős lakossággal rendelkező települést illeti, az előzetes adatok szerint a Magyar Pártok abszolút többséget szereztek Topolyán és Magyarkanizsán, a legnagyobb frakcióval fognak rendelkezni a zentai, a kishegyesi és az óbecsei önkormányzatban, s a második legerősebb képviselőcsoportot adják Csókán és Adán.

A vajdasági parlamenti választáson – ahol 60 képviselői helyről listás szavazáson, 60-ról pedig közvetlen, egyéni indulós választáson – döntenek, a Magyar Koalíció mintegy 100 ezer szavazatot kapott, és négy biztos képviselői helye van – közölte Pásztor István.

Göncz Kinga európai Szerbiát remél

Göncz Kinga reményét fejezte ki, hogy stabil és demokratikus kormánya lesz Magyarország déli szomszédjának. A külügyi tárca vezetője kiemelte, hogy a vasárnapi voksolás első hivatalos részeredményei szerint a Borisz Tadics elnök uniópárti Demokrata Pártja vezette Európai Szerbiáért pártszövetség kapta a legtöbb szavazatot.

A meglehetősen magas részvételi arány azt jelzi – mutatott rá -, az embereknek valóban lényeges volt, hogy véleményt nyilvánítsanak a Szerbia sorsát meghatározó kérdésben.

Magyarországnak nagyon fontos

A külügyminiszter szerint Magyarország számára különösen fontos, hogy stabil és demokratikus kormánya legyen Szerbiának. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormány összetétele még a választás végleges eredményétől és a koalíciós tárgyalások alakulásától függ.

Úgy fogalmazott, hogy a szerbiai stabil és demokratikus kormány nem csak szomszédsági helyzetünk, hanem a vajdasági magyarok miatt is fontos.

Göncz Kinga örömét fejezte ki, hogy a vajdasági magyar pártok egységesen léptek fel, és egyértelműen Szerbia európai útját támogatták, így támogatói voltak Borisz Tadicsnak és az uniópárti Demokrata Pártnak.

Első adatok: Tadics vezet

Az első hivatalos részeredmények szerint Borisz Tadics elnök uniópárti Demokrata Pártja vezet a szerbiai előrehozott parlamenti választásokon.

A szavazóhelyiségek 33,91 százalékában leadott szavazatok feldolgozása után a Tadics pártja vezette Európai Szerbiáért pártszövetség a szavazatok 36,69 százalékát kapta – közölte hétfőre virradóra a Köztársasági Választási Bizottság (RIK).

Tomislav Nikolics nacionalista Szerb Radikális Pártja (SRS) a szavazatok 28,57 százalékát, Vojislav Kostunica leköszönő kormányfő Szerbia Demokrata Pártja és szövetségese, az Új Szerbia Pártja pedig a szavazatok 13,54 százalékát kapta.

A Slobodan Milosevics néhai jugoszláv elnök nevével fémjelzett, ellenzéki Szerbiai Szocialista Párt szavazatainak aránya 9,14 százalék, a Nyugat-barát Liberális Demokrata Párté 4,64 százalék, a Magyar Koalícióé pedig 1,24 százalék.

A RIK szerint a részvételi arány 62,48 százalék volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik