Nagyvilág

A demokrata Tadics vezet Szerbiában

Az első hivatalos részeredmények szerint Boris Tadics elnök uniópárti Demokrata Pártja vezet a vasárnapi szerbiai előre hozott parlamenti választásokon. A radikálisok azonban nem adják könnyen a győzelmet.

A szavazóhelyiségek 33,91 százalékában leadott szavazatok feldolgozása után a Tadics pártja vezette Európai Szerbiáért pártszövetség a szavazatok 36,69 százalékát kapta – közölte hétfőre virradóra a Köztársasági Választási Bizottság (RIK).

Tomislav Nikolics nacionalista Szerb Radikális Pártja (SRS) a szavazatok 28,57 százalékát, Vojislav Kostunica leköszönő kormányfő Szerbia Demokrata Pártja és szövetségese, az Új Szerbia Pártja pedig a szavazatok 13,54 százalékát kapta.

A Magyar Koalíció több mint egyszázalékos

A Slobodan Milosevics néhai jugoszláv elnök nevével fémjelzett, ellenzéki Szerbiai Szocialista Párt szavazatainak aránya 9,14 százalék, a nyugat-barát Liberális Demokrata Párté 4,64 százalék, a Magyar Koalícióé pedig 1,24 százalék.
A RIK szerint a részvételi arány 62,48 százalék volt.

Nikolics szerint még nincs lefutva

Tomislav Nikolics, az ellenzéki Szerb Radikális Párt alelnöke azonban vasárnap kétségbe vonta Boris Tadic elnöknek azt a kijelentését, amely szerint az előre hozott parlamenti választások után az uniópárti erők alakítanak kormányt.

“Egyértelmű koalíciós lehetőségek vannak, amelyekben nem szerepel Tadics Demokrata Pártja” – mondta Nikolics a választási előrejelzésekre reagálva.

Nikolics szerint az elnök a nacionalista pártok koalíciójának kizárásával “súlyosan megsértette az alkotmányt”. Ez utóbbiak az előrejelzések szerint közel állnak a parlamenti helyek többségének megszerzéséhez, bár Tadics pártja számíthat a legtöbb szavazatra a választásokon induló pártok közül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik