Nagyvilág

Gyilkosság miatt is vádat emelhetnek az „amstetteni rém” ellen

Segítségnyújtás elmulasztásával elkövetett gyilkosság miatt is vádat emelhetnek az amstetteni „rémként" emlegetett Josef Fritzl ellen. A rendőrség vérszagot érzékelő kutyákkal és radarokkal vizsgálja át a férfi ingatlanját.

A Kurier című osztrák lap szerint a St. Pölten-i ügyészség a rendőrség bevonásával megpróbálja kideríteni, milyen körülmények között halt meg a most hetvenhárom éves férfi hetedik, saját lányától született gyermeke. A személyes szabadság megsértésével, nemi erőszakkal és vérfertőzéssel gyanúsított mérnök a holttestet egy kályhában elégette.

Az újságban megjelent információ szerint, ha sikerül bebizonyítani, hogy a gyanúsított felismerhette, milyen súlyos beteg a csecsemő, de orvost mégsem hívott hozzá, akkor tovább nehezedhet Fritzl helyzete. Mint Gerhard Sedlacek ügyész közölte, ez kimerítené a mulasztás útján elkövetett bűncselekmény tényállását. Ez azonban még bizonyításra vár.

A bűncselekmény helyszínén különlegesen kiképzett, vérszagot érzékelő kutyákat is bevetnek a rendőrök, hogy a lehető legtüzetesebben átvizsgálják az amstetteni ingatlant. A rendőrség ugyanis ki akarja zárni annak lehetőségét, hogy esetleg rejtve maradjon előlük egy olyan titkos zug, ahová valaki be van, vagy be volt zárva. A jövő héten radarokkal is átfésülik a több száz négyzetméter alapterületű épületet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik