Nagyvilág

Ultimátumot adtak Brownnak

Két héttől egy évig terjedő ultimátumot adtak Gordon Brown brit kormányfőnek a múlt heti helyhatósági választásokon súlyosan leszerepelt Munkáspárt vezető képviselői a párt népszerűségi hanyatlásának megfordítására.

A munkáspárti politikusok némelyike szerint a Labour padsoraiban nyíltan felvetődött a miniszterelnöki tisztséget kevesebb mint egy éve betöltő Brown eltávolításának lehetősége. A múlt csütörtökön tartott önkormányzati választásokon az 1997 óta kormányzó Munkáspárt – a sűrűsödő gazdasági bajok, valamint a kormány által is elismert gazdaságpolitikai hibák miatt egyre rosszabb választói hangulat közepette – az utóbbi negyven év leggyengébb eredményét érte el.

Gordon Brown brit miniszterelnök a választások miatti teljes felelősséget magára vállalta, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetből van kiút, és ő a megfelelő ember a gazdaság stabilizálására – írja a BBC. Megértem az emberek érzéseit, hiszen én is olyan családból származom, amely nehéz időszakot élt át a gazdasági hanyatlás idején – mondta a BBC kérdésére.

A szavazatarányt tekintve a harmadik helyre csúszott vissza a három nagy parlamenti párt sorrendjében; még az „örök harmadik” liberális demokraták is megelőzték. A legnagyobb presztízsveszteség a Londonban elszenvedett vereség volt: a fővárosi közgyűlés élén hétfőtől tory polgármester áll Boris Johnson személyében, mivel a tisztséget nyolc évig betöltő munkáspárti Ken Livingstone alulmaradt a közvetlen londoni polgármester-választáson.

Több munkáspárti képviselő és kormánytag „magánbeszélgetéseken” kijelentette: Gordon Brown „utolsó esélyét” két időközi parlamenti választás jelenti Crewe, illetve Nantwich városában – írja a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap. Ha e két hét múlva esedékes megmérettetéseket is a konzervatívok nyerik, az idézett kormánypárti illetékesek szerint Brown „korábban lojális szövetségesei is” vállalhatják annak kockázatát, hogy megkísérlik eltávolítani a miniszterelnököt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik