Nagyvilág

Grúzia a háború küszöbén?

A közelgő háború konkrét vonásait kezdi ölteni a grúz-abház konfliktus térségében kiterebélyesedett válság - írta hétfőn a Vremja Novosztyej című orosz lap.

A kommentár szerint a harcos kijelentések, kölcsönös vádaskodások, határozott fenyegetések és a diplomáciai szarkazmus együttesen a fegyveres cselekmények előjátékának tűnnek. A Kommerszant az elmúlt napok eseményeit ismertetve írja, hogy az abháziai hatóságok szerint vasárnap Abházia légterében lelőttek két további pilóta nélküli grúz kémrepülőgépet. Ezt Grúzia cáfolta ugyan, de hangsúlyozta, hogy a kémrepülők mindig is repültek, repülnek és repülni is fognak a terület felett, hogy Tbiliszinek teljes képe legyen az orosz katonai intervencióról.

Egy háború elméletileg Mihail Szaakasvilit segítené a (május 21-i) választások megnyerésében, de ilyen erőteljes lépésekre az elnöknek aligha van szüksége, hiszen változatlanul népszerű, az ellenzék pedig nem jut hozzá a sajtóhoz – nyilatkozta a Vedomosztyi című lapban Nyikolaj Szilajev, a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Főiskolája (MGIMO) Kaukázusi Kutatások Központjának szakértője. Az utóbbi napokban Moszkva több kemény lépést tett, s úgy vélte, nincs kizárva, hogy a katonai akciókról kiszivárgó hírek mögött az abház függetlenség elismerésének moszkvai hívei állnak – fejtette ki.

A Rosszijszkaja Gazeta című hivatalos lap arra mutatott rá, hogy a Szuhumi elleni esetleges támadás Szaakasvilinek szabad kezet adhat a rendkívüli állapot kihirdetéséhez. Küszöbön állnak a választások, és nem titok, hogy a kormányzó párt megosztott. Lehetséges, hogy a grúz hatalom úgy véli, egy nem nagy háború segítene a választók összekovácsolásában. A Komszomolszkaja Pravda című lapnak a vezérkar egyik, a térséggel foglalkozó illetékese azt mondta, hogy Grúzia sorozatban dolgoz ki terveket Abházia elfoglalására, s most a legfrissebb vált ismertté.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik