Nagyvilág

A bizonyítás ideje jön Erdélyben

A Magyar Polgári Párt (MPP) vezetői a gombhoz varrták a kabátot, hiszen előbb megalapították az alakulatot, és csak azután fogalmazták meg annak céljait – írja az erdélyi Krónika.

A szerző szerint önmagában közel sem elegendő, ha egy politikai alakulat beéri a választás szabadsága megteremtésének status quójával, és ezt a küldetéstudatot nem párosítja olyan politikai ajánlattal, amely alapján a szavazópolgár eldöntheti, érdemes-e ráadnia voksát, hozhat-e a párt pozitív változást az életében.

Az MPP jogelődje, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) párttá válása pillanatáig is jobbára egyetlen markáns ajánlatot tudott felmutatni az erdélyi magyar választóknak, mégpedig azt, hogy ezentúl lehetőségük nyílik más alakulatra is szavazni az RMDSZ mellett. Az MPP számára most annak bebizonyítása jelenti a legnagyobb kihívást, hogy rendelkezik olyan politikus- és szakemberállománnyal, amelyre támaszkodva képes létrehozni egy önkormányzati eszközrendszert, amivel meg is valósítja céljait.

Az MPP nem remélheti, hogy a román parlamentben keresztülviszi például az aszimmetrikus regionalizmus kialakításáról alkotott elméletét, amíg nem erősíti meg pozícióit. Egyedi autonómiakoncepciójával pedig a mostani rivális, az RMDSZ nélkül semmire sem megy, a két alakulat közötti őszi választási együttműködéshez pedig a Szász Jenő vezette párt részéről több párbeszédkészség kell.

Az Új lehetőség című politikai keretprogram sarkalatos pontjai (amelyeket az MPP székelyudvarhelyi kampánynyitóján mutattak be): a történelmi hagyományokra építkező aszimmetrikus regionalizmus, a Székelyföld sajátos státusú önkormányzati régióvá való alakítása, a Vidéki Térségek Európai Chartájába foglalt, úgynevezett „sokfunkciós mezőgazdaság” koncepciója, az erényre nevelésnek az oktatás középpontjába való állítása, a szakoktatás megerősítése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik