Nagyvilág

A szélsőjobb is elhatárolódott Le Pentől

A gázkamrák a II. világháború csak egy részletkérdését jelentik – szól a mondat, amiért Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke egyszer más súlyos büntetést fizetett, és amiért most saját pártja és lánya is elhatárolódott tőle.

Jean-Marie Le Pen pártelnöknek a gázkamrákról hangoztatott véleménye nem kötelezi a Nemzeti Frontot (FN), és semmi esetre sem jelent politikai irányvonalat – jelentette ki Louis Aliot, a francia szélsőjobboldali párt főtitkára. A Libération című napilap szerint először fordult elő, hogy az FN nyilvánosan, közleményben határolódott el 80 éves alapítójától.

Az ügy hátterében az áll, hogy Le Pen egy szinte ismeretlen magazinban, a Bretons-ban múlt pénteken megjelent interjúban megismételte egy 1987-es kijelentését, hogy a „gázkamrák csupán egy részletkérdését jelentik a II. világháborúnak”.

Lánya, Marine Le Pen, az FN alelnöke azonnal közölte, hogy nem osztja apjának a gázkamrákról vallott nézeteit. A párizsi ügyészség pedig jelezte, hogy megvizsgálja, indítható-e újabb eljárás a Nemzeti Front vezetője ellen azért a mondatáért, amiért húsz évvel ezelőtt egyszer már 46,5 millió forintnak megfelelő pénzbüntetésre ítélték.

Számos közéleti személyiség és szervezet elítélő szavai után a szélsőjobboldali párt hétfőn tette közzé azt az elhatárolódást, amelyben a főtitkár bevallja, hogy Le Pen kijelentése zavart okozott soraikban. „Sokan vagyunk – a párton belül – vezetők, aktivisták és támogatók, akik nem úgy tekintünk a II. világháború eseményeire, ahogy Jean-Marie Le Pen” – írja a főtitkár a közleményben. Louis Aliot szerint a pártelnök szavai nem kötelezik a Nemzeti Frontot és nem jelentik annak politikai irányvonalát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik