Nagyvilág

Franciák ellen tüntetnek a kínaiak

Több ezren tüntettek szombaton a közép-kínai Vuhanban egy francia üzletlánc helyi áruháza előtt tiltakozva Párizs Tibettel és a nyári olimpiai játékokkal kapcsolatos politikája miatt.

Az olimpiai láng párizsi stafétájának botrányos kimenetele, valamint az olimpia megnyitó ünnepségének kilátásba helyezett francia bojkottja miatt hűvösre fordult Franciaország kapcsolata Kínával, ahol több tüntetéssel tiltakoztak a franciák ellen

Vuhanban a tüntetők az áruház előtt gyülekezve a francia termékek bojkottjára szólítottak fel. A rendőrség szerint kezdetben 300 fiatal gyűlt össze az áruháznál. Egy másik forrás, a rendőrséget idézve azt közölte, hogy déltájt már közel tízezer ember gyűlt össze az áruháznál. Független forrásból nem lehetett ezt a számot ellenőrizni.

A kínai fővárosban, Pekingben is volt két kisebb tiltakozás Franciaország nagykövetségénél, illetve a Francia Intézetnél. Egy tucatnyi, kínai zászlóval feldíszített autó körözött a képviseletnél. A területet ezt követően közel száz készültségi rendőr zárta le. Nem sokkal később egy kisebb csoport jelent meg a Francia Intézet épületénél, ahol csendben, de táblákat lengetve tiltakoztak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik