Nagyvilág

Carter találkozott a Hamasszal

Izrael és az Egyesült Államok rosszallásával dacolva Jimmy Carter volt amerikai elnök Kairóban megbeszélést tartott a Hamasz palesztin iszlamista szervezet két magas rangú vezetőjével csütörtökön.

Mahmúd Zahar volt palesztin külügyminiszter és Szaíd Sziám volt belügyminiszter, akit a Hamasz kemény vonalához sorolnak, a Gázai övezetben kialakult helyzetről tájékoztatta Cartert. A Nobel-békedíjas Carter csütörtökön találkozott Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel is. Pénteken utazik tovább közel-keleti körútjának következő állomására, Damaszkuszba, ahol a tervek szerint tárgyal Háled Mesaallal, a Hamasz száműzetésben élő politikai vezetőjével.

Három nap leforgása alatt Carter már másodjára folytatott tárgyalásokat a Hamasz képviselőivel. Az izraeli hatóságok nem engedélyezték az amerikai politikusnak, hogy Izrael területéről lépjen be a Gázai övezetbe, ezért döntöttek úgy a felek, hogy Kairóban ülnek össze.

A Hamaszt terrorista szervezetnek tekintő Egyesült Államok és Izrael bírálta Cartert amiatt, hogy kapcsolatba lépett a palesztin mozgalom vezetőivel. Gordon Johndroe fehér házi szóvivő hangsúlyozta, hogy Jimmy Carter magánszemélyként cselekszik, és Washington nem tartja hasznosnak a Hamásszal való tárgyalásait. Carter viszont azzal érvelt, hogy a kívánttal ellentétes hatást vált ki a Gázai övezetet tavaly június óta ellenőrzés alatt tartó Hamasz mellőzése.

A 83 éves Carter – ő hozta tető alá 1978-ban az első izraeli-arab békemegállapodást, – 2002-ben kapott Nobel-békedíjat a nemzetközi konfliktusok megoldásáért és az emberi jogok tiszteletben tartásáért végzett munkájáért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik