Nagyvilág

Újabb részletek Slota bűnös múltjáról

Ján Slota, a Robert Fico koalíciós kormányához tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke fiatalkori múltját nem csak falusi szatócsboltok fosztogatása és nem csak ausztriai autólopások terhelik. Kiderült, hogy 26 évvel ezelőtt egy üzem felelős dolgozójaként olyan műszaki utasítást adott a beosztottjainak, amelynek nyomán a nyitranováki (Nováky) hőerőműben hatalmas tűz keletkezett.

Slotát a bíróság gondatlanságért egy év – két és fél évre felfüggesztett – szabadságvesztésre és pénzbírságra ítélte – derítette ki szerdán a SITA hírügynökség, melynek értesülését az illetékes bíróság is megerősítette.

A szlovákiai média egy ideje lépésről lépésre tárja fel a magyarellenes Slota múltjának kényes fejezeteit. Kiderült: Slota még fiatalon, a szocializmus idején társaival Ausztriába szökött, hogy kibújjon a csehszlovák hatóságok felelősségre vonása alól. Az akkor 17 éves Ján Slota társaival kifosztott egy falusi szatócsüzletet és egy rőföst. A két boltból egy évi átlagfizetésnek megfelelő összeget, 22 ezer koronát vittek el.

Ezt követően Bécsben autókat törtek fel és loptak el, de Slota – immár az osztrák hatóságok elől menekülve – öt nap múltán visszaszökött Csehszlovákiába, ahol az apja, Milan Slota a fia bőrét mentendő önkéntesen a kommunista államrendőrség, a hírhedt StB ügynökévé szegődött. Nem eredménytelenül, mert az ifjú Slota végül is nem került börtönbe, jóllehet, a tiltott határátlépést nem hogy igen szigorúan büntették, sőt a zöldhatáron tetten ért embereket le is lőtték menekülés közben. A levéltárak közel félszáz ilyen esetről tudnak.

Vannak még titikai? (MTI)

Vannak még titikai? (MTI)

Slota terhelt múltjának új fejleménye a nyitranováki tűz, ahol az ifjú üzemtechnikus egy fával béllelt hűtőtorony lebontását végző embereinek azt az utasítást adta, hogy gyújtsák fel a tornyot. Ez így is történt, de a lángok hetven méter magasra csaptak, és a szél félezer méteres körzetben hordta szét a parazsat. Slotát a bíróság akkor gondatlanságért és közveszély okozásáért felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte – erősítette meg szerdán a trencséni (Trencín) kerületi bíróság szóvivője, Roman Tarabus.

Robert Fico miniszterelnök eddig kitartóan védelmezte koalíciós partnerét, aki a média kérdéseire nem válaszol, perrel fenyegetőzik, s mindössze annyit mondott, hogy maguk őrültek”. A rovott múltat feltáró adatokat a média az StB levéltárát őrző-feldolgozó, törvény által létesített Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) iratanyagából szedte elő. Elemzők szerint Fico a sajtó elítélő írásai és számonkérése ellenére a továbbiakban is védelmezni fogja Ján Slotát, aki – Fico után – Szlovákia második legnépszerűbb politikusa.

Noha Slota közszereplőként diszkvalifikálta magát – írta kedden a szlovák liberális napilap, a SME – ezzel a legkisebb mértékben sem ártott sem magának, sem a kormánynak, mert a hívei a korábbiakban már ennél sokkal többet is elnéztek nekik. Régen köztudott, hogy Slota feddhetetlenség híján nem tölthetne be közjogi tisztséget, hogy Szlovákiában kevés az olyan közszereplő, aki hárommillió koronánál alig több vagyont vall be, miközben magánrepülőgépe, több tízmilliós luxusgépkocsi-parkja, horvátországi yachtja több mint hivalkodó.

A lap idézi Slota helyettese, és fegyvertársa, Anna Belousovová Malíková egy olyan időben tett kijelentését, amikor éppen haragban voltak, amikor az SNS elnöki posztjáért folyó küzdelmükben kettészakították a pártjukat és kígyót-békát hánytak egymásra. “Ezek az emberek szó szerint maffiózók módjára viselkednek. Ha itt jogállam lenne és nem élveznék a koalíció védelmét, akkor börtönben ülnének” – mondta akkor Anna Belousovová, a szlovák törvényhozás jelenlegi alelnöke, aki ma megint Slota egyik leghűségesebb embere.

Úgy tűnik, Slotának a mai Szlovákiában semmi sem árt, nem lehet benne kárt tenni – írta a SME.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik