Nagyvilág

Putyin halmozza a pozíciókat

Vlagyimir Putyin távozó elnök, jövendő miniszterelnök kedden elfogadta pártja, az Egységes Oroszország felkérését a pártelnöki poszt betöltésére. Az ország jövendő államfője, Medvegyev viszont kijelentette: nem kíván Putyin pártjának tagja lenni.

Putyin az orosz parlamentben kétharmados többségű Egységes Oroszország pártelnöki posztjának elfogadásával megerősítette hatalmi pozícióját – írja az AP hírügynökségre hivatkozva a The New York Times, hozzátéve, hogy a leköszönő elnök májustól miniszterelnökként folytatja politikai pályáját.

Eddig minden hatalom az elnök kezében volt, ám most a miniszterelnök
vezeti majd az Állami Dumában több mint kétharmados többséggel
rendelkező pártot, s ezzel ellenőrzi a dumát, a parlament alsóházát is
– mutattak rá orosz megfigyelők.

A lépéssel Putyin saját utódja, Medvegyev elnökségének súlyát kívánta csökkenteni – írja a lap. A párt keddi kongresszusán megjelent mintegy 600 delegált egyhangúlag elfogadta Putyin pártelnökségét.

A kongresszuson a párt bejelentette, hogy Dimitrij Medvegyevet, az ország jövendő elnökét is szívesen látnák a párt tagjai között, de Medvegyev visszautasította a felkérést azzal az indokkal, hogy jobbnak látja, ha nem kötelezi el magát egyik párt oldalán sem – írja a Russia Today című napilap.

A politikai struktúra változásai ahhoz vezethetnek, hogy az ország lassan elnöki demokráciából parlamenti demokráciává válik – írja a Russia Today.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik