Nagyvilág

Jimmy Carter nem találkozhat a Hamasz vezetőjével

Az amerikai külügyminisztérium eltanácsolta csütörtökön Jimmy Cartert attól, hogy találkozzék a Hamász palesztin radikális szervezet vezetőjével Szíriában. A tárca szerint ezzel a volt amerikai elnök szembe kerülne Washington politikájával, amely radikális szervezet elszigeteltségére törekszik.

Carter vasárnap kilenc napos körútra indul a Közel-Keletre,
a tervek szerint felkeresi Izraelt, Ciszjordániát, Egyiptomot, Szíriát,
Szaúd-Arábiát és Jordániát. A Nobel-békedíjas politikus vezette Carter Központ
szerint a volt elnök útja “tanulmányi misszió” lesz, amelynek célja,
hogy lendületet adjon a közel-keleti békefolyamat megszilárdítására irányuló
törekvéseknek. A szervezet felhívja a figyelmet arra, hogy jelentékeny
tapasztalattal rendelkezik a térségben, és a Carter-vezette küldöttség teljes
nyitottsággal indul a térségbe, hogy meghallgasson minden érintettet.


Carter útja előtt egyeztetett David Welch-csel, az amerikai külügyminisztérium
izraeli-palesztin ügyekkel foglalkozó illetékesével arról, hogy Szíriában
találkozna Háled Mesaal, a Hamász radikális palesztin mozgalom száműzetésben
élő politikai vezetőjével, de a tárca álláspontja szerint a találkozó
ellenkezne Washington politikájával.

“Mi eltanácsoltuk ettől. Az amerikai kormányzat álláspontja, hogy a Hamász
terrorista szervezet. Nem gondoljuk, hogy egy ilyen találkozó a politikánkat
vagy a béke érdekeit szolgálná” – mondta Sean McCormack külügyi szóvivő.


Szallai Meridor, Izrael Egyesült Államokbeli nagykövete is aggodalmát fejezte
ki Carter szándéka miatt. Szerinte egy ilyen találkozó “felbátorítaná a
terroristákat és aláásná a béke ügyét”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik