Nagyvilág

Közös célok megfogalmazásával közeledünk Szlovákiához

A közös érdekek feltárásában és az európai kultúra megközelítésének közös szemléletében jelölte meg a magyar-szlovák kapcsolatok jobbításának lehetőségeit Kiss Péter Pozsonyban.

A kancelláriaminiszter Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lehetséges szlovákiai látogatásának előkészítéséről is tárgyal Dusan Caplovic miniszterelnök-helyettessel. Robert Fico szlovák kormányfő tavaly októberben hívta meg szlovákiai látogatásra magyar partnerét, akivel néhány hónappal korábban Pozsonyban folytatott kétoldalú megbeszélést. Ennek eredményeképpen akkor 14 pontban rögzítették a két ország együttműködésének erősítését célzó teendőket. Ezek közül a meglehetősen hűvös viszony miatt egyelőre kevés teljesült.

Kiss Péter az együttműködés módozatait áttekintő és a határon átnyúló magyar-szlovák együttműködés eddigi eredményeit summázó, annak távlati lehetőségeit feltáró szakmai konferenciára érkezett a szlovák fővárosba. Dusan Caplovic a konferencia megnyitóján kijelentette, Szlovákiának tartós érdeke, hogy minden területen különös figyelmet fordítson a Magyarországhoz fűződő kapcsolatok kérdéseinek, mert a két ország kedvezőbb viszonyának kialakítása Pozsony számára nagyon fontos.

Kiss Péter és Dusan Caplovic délután a szlovák-morva határon fekvő Szakolcán (Skalica) közösen leplezik le a 125 éve született Juhász Gyula emléktábláját. A Nyugat nemzedékének jelentős magyar költője egy ideig a szakolcai katolikus főgimnázium tanára volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik