Nagyvilág

Megérkezett az afgán elnök Budapestre

Budapestre érkezett az afgán elnök; Hamid Karzait katonai tiszteletadással fogadták a Sándor-palotánál. A közép-ázsiai ország vezetője a NATO bukaresti csúcsáról érkezett a magyar fővárosba csütörtökön.

Hamid Karzai először meghívójával, Sólyom Lászlóval folytat megbeszélést. Ezt követően találkozik Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, Szili Katalin házelnökkel. Az afgán államfő egynapos magyarországi útján találkozik Göncz Kinga külügyminiszterrel és Szekeres Imre honvédelmi miniszterrel is.

Hamid Karzai és Sólyom László - Nézze meg képgalériánkat!

Hamid Karzai és Sólyom László – Nézze meg képgalériánkat!

A találkozók egyike sem sajtónyilvános, az afgán elnök mindössze egy sajtónyilatkozatot tesz Sólyom Lászlóval közösen.

Segítünk Afganisztánnak

Afganisztán a magyar fejlesztéspolitika kiemelt célországa. Tavaly és idén is félmilliárd forintot költ Magyarország fejlesztésekre a közép-ázsiai országban.

A Külügyminisztérium támogatásával a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet például iskolákat épít és újít fel, munkahelyeket teremt és képzéseket indít, a Baptista Szeretetszolgálat pedig bábaképzést szervez.

A magyar civil szervezetek mellett a magyar vezetésű bagláni tartományi újjáépítési csoport (PRT) is végez fejlesztést. Az északi tartományban magyar PRT épített már utat, törpe vízierőműveket, emellett iskolákat és egészségügyi központokat. A magyar minisztériumok finanszíroztak egészségügyiközpont-építést, rendőrképzést és állategészségügyi intézkedéseket.

205 magyar katona van kint

Az afganisztáni a NATO jelenleg legnagyobb katonai művelete. A közép-ázsiai országban állomásozó körülbelül 47 ezer fős ISAF-csapatokban 250 magyar katona szolgál.

A héten zajló bukaresti csúcson csütörtökön a NATO-tagállamok vezetői kötelezettséget vállaltak arra, hogy megerősítik Afganisztánba vezényelt csapataikat a muzulmán tálibok elleni hadműveletek sikere és az afgán kormányhadsereg kiképzése érdekében.

Nyolc ország jelezte, hogy hozzájárul az Afganisztánba küldött csapatokat pénzzel vagy eszközökkel támogató alaphoz. Ennek keretében Magyarország körülbelül húsz kiképzésben részt vevő oktatót küld.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik