Nagyvilág

Horogkereszt és Halál a magyarokra! – kolozsvári utcakép

Magyarellenes jelszavakat firkáltak Kolozsvár belvárosának házaira, antiszemita üzeneteket festettek a városi zsinagóga falára és Nagy-Románia térképét ragasztották a főutcában parkoló autók szélvédőjére – ismeretlenek.

A fekete festékkel falra mázolt üzenetek ügyében vizsgálatot indított a rendőrség. A Mediafax román hírügynökség úgy tudja, hogy szintén ismeretlenek a Kolozsvár egyik főútvonalán parkoló autók szélvédőjére Nagy-Romániát ábrázoló térképeket ragasztottak. László Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kolozs megyei szervezetének elnöke sajnálatosnak tartja, hogy egyesek ilyen üzenetekkel próbálják mérgezni a városban közhangulatot.

A politikus úgy tudja, hogy a magyarellenes feliratokat körülbelül ugyanakkor mázolták az épületekre, amikor a kolozsvári zsidó hitközség székhelyének a falára antiszemita üzeneteket festettek. A horogkereszt és a Dávid-csillag mellett ismeretlenek egyebek között „Itt bujkáltok, ti szabadkőművesek”, „Halál”, „A Gárda lát benneteket” feliratot festettek fel román nyelven a falra.

A romániai zsidó közösség vezetői összefüggést látnak a március 15-én Kolozsváron, az egyik szélsőjobboldali szervezet által rendezett magyarellenes tüntetés és a most történtek között. Aurel Vainer parlamenti képviselő, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének országos elnöke elmondta az ügyben a román belügyminiszterhez fordul. Az Új Jobboldal nevű szervezet vezetői cáfolják, hogy közük lenne a zsidó- és magyarellenes feliratokhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik