Nagyvilág

A brit kormány bezáratná Guantánamót

A guantánamói börtöntábor bezárására szólítja fel az Egyesült Államokat a brit külügyminisztérium által az emberi jogok globális helyzetéről összeállított éves jelentés.

A kétszáz oldalas jelentés szerint – amelyben Magyarországról nem esik külön említés – „elfogadhatatlanok” azok a körülmények, amelyek közepette a guantánamói táborban őrzött foglyokat meghatározatlan ideig fogva tartják. Ezért a brit kormánynak „szilárd meggyőződése”, hogy a létesítményt be kell zárni, és „hosszabb távú megoldást kell találni”. A legújabb emberjogi jelentés tartalmazza az eddigi leghatározottabb hivatalos brit állásfoglalást a létesítmény bezárásáról.

Az összeállítás szerint Nagy-Britannia előrelépésnek tartja a nemzetközi jogi normák szempontjából, hogy az Egyesült Államok törvényt hozott a guantánamói őrizetesek ügyének elbírálására hivatott katonai bizottságokról. A brit kormány azonban a jogszabály „számos elemét kifejezetten aggályosnak tartja”, s erről konzultált is Washingtonnal. A jelentés felidézi, hogy a katonai bizottságok létrehozásának folyamatát kongresszusi és jogi kifogások sora hátráltatja jó ideje.

A brit külügyminisztérium emberjogi jelentése a kelet-európai országok közül Romániáról azt állapítja meg, hogy a diszkriminációt tiltó 2006-os törvény elfogadása ellenére a helyi roma közösséget megkülönböztetés sújtja, különösen a foglalkoztatásban, az otthonteremtésben és az oktatásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik