Nagyvilág

Cheney a palesztin állam mellett

"Már rég" létre kellett volna hozni a palesztin államot – mondta Dick Cheney amerikai alelnök a ciszjordániai Rámalláhban miután találkozott Mahmúd Abbász palesztin elnökkel.

Az amerikai politikus szerint ugyanakkor “kárt okoznak a palesztin nép nemzeti törekvéseinek” az Izrael elleni támadások. “A terrorizmus és a rakéták nem csak ártatlan civileket ölnek meg, de a palesztin nép legitim törekvéseit és reményeit is” – közölte Cheney. Hangsúlyozta: a béke megteremtéséhez mindkét félnek fájdalmas engedményeket kell tennie.

Elszánt fellépésre lesz szükség azokkal szemben, akik megszállottan ragaszkodnak az erőszakhoz, és elvitatják a másik féltől a létezéshez való alapvető jogot is – mondta egyebek között. Szavai szerint az Egyesült Államok kész segíteni a palesztinokat egy stabil, a terrorizmus ellen fellépő demokratikus rend létrehozásához szükséges infrastruktúra megteremtésében.

Abbász úgy vélekedett ugyanazon a sajtóértekezleten, hogy a palesztin területen létrehozott zsidó telepek bővítése, a palesztinok mozgásszabadságát gátló, a palesztin gazdaságnak károkat okozó izraeli katonai útzárak alkalmazása és a palesztin településeken végrehajtott izraeli rajtaütések sorozata áll az előrelépés útjában. Hozzátette, hogy elítéli ugyanakkor azokat is, akik rakétákat lőnek ki Izrael területére a Gázai övezetből. Szavai szerint az összes kulcsfontosságú kérdésről – beleértve Jeruzsálem és a palesztin menekültek ügyét is – egyszerre kell tárgyalni a rendezési folyamatban.

Cheney előzőleg izraeli vezetőkkel tárgyalt. Biztosította Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt: az Egyesült Államok sohasem fog nyomást gyakorolni Izraelre azért, hogy olyan döntéseket hozzon, amelyek veszélyeztethetik a biztonságát. Benjámin Netanjahu izraeli ellenzéki vezető közölte az amerikai alelnökkel folytatott megbeszélése után, hogy az iráni fenyegetés kérdését vitatták meg. Mint mondta, egyetértettek abban, hogy véget kell vetni ennek a fenyegetésnek, még mielőtt Irán felfegyverzi magát nukleáris eszközökkel. Cheney találkozott később Cipi Livni izraeli külügyminiszterrel és Simon Peresz államfővel is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik