Nagyvilág

Oroszország megfenyegette a NATO-t

A NATO kibővítésének ügye, ezen belül Ukrajna és Grúzia NATO-felvételi tervének megvalósítása a "legsúlyosabb következményekkel" jár majd a katonai szövetség és Oroszország kapcsolataira - közölte csütörtöki tel-avivi sajtóértekezletén Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Lavrov hangsúlyozta, hogy a NATO effajta kibővítése erősen emlékeztetett “a területek hidegháború logikája szerint történő tömbös megszerzésére”.

Szükségtelen a NATO-bővítés

Moszkva nem lát semmilyen objektív okot a NATO kibővítésére, s az euroatlanti térség biztonsági céljait a jelenlegi NATO-tagországok és azon országok együttműködése révén lehet megvalósítani, amelyek ténylegesen hozzájárulhatnak a jelenlegi veszélyekkel szembeni küzdelemhez – mondta Lavrov az izraeli külügyminiszterrel, Cipi Livnivel folytatott megbeszélés után.

Az orosz külügyminiszter leszögezte, hogy törvénytelen bármiféle fegyverszállítás Koszovónak, ha erre az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1244-es határozatának kereteit megszegve kerül sor. A koszovói helyzet rendezésének egyetlen legitim alapja a BT 1244-es határozata, amely nem engedélyez saját hadsereget Koszovónak, nem engedélyez fegyverszállításokat sem, kivéve ha a nemzetközi békefenntartó haderőnek (KFOR) szánt fegyverszállításokról van szó.

Nyomásgyakorlás fegyverszállítással?

George Bush amerikai elnök szerdán engedélyezte a fegyverek szállítását a koszovói kormánynak. Ezzel kapcsolatosan Lavrov úgy fogalmazott: nem szeretné azt hinni, hogy a fegyverszállítások révén akarják erővel rákényszeríteni a szerbeket és más koszovói kisebbségeket arra, hogy maradjanak a törvénytelenül kikiáltott ország “keretein” belül.

Az iráni atomdossziéval kapcsolatosan az orosz külügyminiszter arra figyelmeztettet, hogy bármilyen erőszakos cselekedetek aláássák az eddig elért eredményeket. Szerinte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) folytatnia kell ellenőrző misszióját Iránban, és korai lenne “hirtelen lépéseket” tenni mindaddig, amíg az NAÜ ellenőrei nem erősítik meg, hogy az iráni atomprogram valóban a tömegpusztító fegyverek gyártására irányul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik