Nagyvilág

Kommunista kormány alakul Moldovában

Lemondott a moldovai kormány, az új kabinetet minden bizonnyal a parlamenti többséget birtokló kommunista párt alakítja meg.; a lépést Vasile Tarlev miniszterelnök jelentette be a kabinet ülésén, amelyen részt vett Vladimir Voronin elnök is.

„A kormány sokat tett az elmúlt néhány évben, de eljött az idő, amikor új emberekre és új megoldásokra van szükségünk” – idézte a moldovai kormányfő szavait a RIA-Novosztyi orosz hírügynökség. Az új kabinet alakításáról először a kormányzó kommunista párt frakció alakítja ki álláspontját, a kijelölt új miniszterelnököt ezután a parlament bízhatja meg a kormányalakítással. A parlamenti jóváhagyás azonban nem kétséges, miután a Kommunisták Moldovai Pártja 56 mandátummal rendelkezik a 101 tagú moldovai törvényhozásban.

A Románia és Ukrajna által közrefogott Moldovában évek óta találgatták, hogy a kommunisták esetleg új kormányt alakítanak. A lépés azóta vált szinte bizonyossá, hogy Vladimir Voronin elnök a kormánypárt múlt szombati kongresszusán kijelentette: „az emberek belefáradtak abba, hogy mindig ugyanazokat az arcokat látják ugyanazokon a posztokon”.

Vasile Tarlev hét éve, a kommunisták hatalomra kerülése óta állt a moldovai kormány élén, s ezzel a leghosszabb ideig volt miniszterelnök az egykori szovjetköztársaság 1991-es függetlenné válása óta. Hivatali ideje alatt mindvégig küzdött azzal, hogy megpróbálja megoldani az ország konfliktusát a többségében oroszok lakta Dneszteren túli területtel, amely 1990-ben egy rövid háborúban szakadt el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik