Nagyvilág

Az olimpiát kockáztatja Kína?

Tibet után más tibetiek lakta tartományra is átterjedtek a zavargások Kínában: Szecsuánban (Sichuan) hét áldozata van egy rendőrségi sortűznek. A dalai láma nemzetközi vizsgálatot kér, a NOB hallgat, a világsajtó elítéli Kínát.

Szemtanúk beszámolója alapján hét halottról adott hírt alapján Szecsuán Apa (Aba) nevű körzetéből a londoni székhelyű Nemzetközi Kampány Tibetért. A Tibeti Központ az Emberi Jogokért és a Demokráciáért tizenhárom halottról tud. Szecsuán mellett Csinghajban (Quinghai) és Kanszuban (Gansu) is zavargásokba torkollottak vasárnap a tüntetések.

Nemzetközi segítséget kér a dalai láma

A dalai láma nemzetközi vizsgálatot sürgetett, kulturális népirtásnak nevezte azt, ami Tibetben történt, „akár szándékos volt, akár nem”. A tibetieket másodosztályú állampolgárokként kezelik a kínai autonóm tartományban és a kínai hatóságok olyan terrorrendszert tartanak fent ott, amely csakis az erőszakra támaszkodva akar egyfajta színlelt békét teremteni – mondta.

A dalai láma ugyanakkor nem szólított fel a pekingi nyári olimpia bojkottjára. „A kínai népnek szüksége van arra, hogy büszkének érezhesse magát. Kína megérdemli, hogy otthont adhat az olimpiai játékoknak. Emlékeztetni kell Pekinget arra, hogy megfelelő vendéglátónak kell lennie” – mondta. Az Indiában működő emigráns tibeti kormány adatai szerint az elmúlt napok erőszakos cselekményei, a kínai hatóságok lövései nyomán mintegy 80 ember halt meg Lhászában, illetve környékén.

Sebesült férfi Lhásza utcáin (MTI/AP)

Sebesült férfi Lhásza utcáin (MTI/AP)

Az olimpia bojkottja ellen foglalt állást Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke. „A bojkott semmit sem oldana meg, épp ellenkezőleg. Csak ártatlan sportolók bűnhődnének általa” – jelentette ki a NOB belga vezetője. Az olimpiai szervezőbizottság (BOCOG) minden kísérletet visszautasít, „amely arra irányul, hogy politikai síkra terelődjön az olimpia ügye”.

Kína az olimpiát kockáztatja?

A NOB által el nem ismert tibeti olimpiai bizottság első embere, Wango Tethong éles hangvételű levelet küldött Rogge-nak, melyben leszögezi: a NOB és szponzorai elmulasztották emlékeztetni a kínai kormányt arra az ígéretére, mely szerint javít az emberi jogok helyzetén. „Az Önök gyáva hallgatása bátorította fel Pekinget arra, hogy folytassa a tibeti elnyomó politikáját” – tette hozzá.

A világsajtó mindeközben keményen bírálja a kínai vezetést a lhaszai fellépés miatt. A bécsi Der Standard cikkében kifejti, hogy ha Kína túl keményen jár el az ügyben, azzal az olimpia bojkottját kockáztatja. Az olasz Corriere della Sera szerint a pekingi kormánynak el kell döntenie, hogy enged-e a nemzetközi nyomásnak, vagy összevérzi az ötkarikás lobogót. A zürichi Tages-Anzeiger még szigorúbban fogalmaz: „Ha Rogge még most is a hallgatást választja, akkor a NOB elveszti minden szavahihetőségét”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik