Nagyvilág

Kezdődik Gotovina hágai pere

Ante Gotovina személyében a legmagasabb rangú egykori horvát katonai parancsnok állt a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék elé a Hágában kedden kezdődött perben.

Az 52 éves tábornokot és
két társát – Ivan Cermakot és Mladen
Markacot – az ügyészek elsősorban azért az
1995-ös hadműveletért teszik felelőssé, amely
miatt 200 ezer szerb elmenekülni kényszerült
horvátországi lakhelyéről, Krajinából.

Gotovinát elsősorban a szerbek ellen elkövetett háborús, illetve emberiség elleni bűntettekkel, mindenekelőtt 150 polgári személy legyilkoltatásával gyanúsítják.

Életfogytiglant is kaphatnak

A vád képviselője kedden hangoztatta, hogy azok számára is nyomasztóvá vált az élet, akik a térségben maradtak. A tábornokok az akkori horvát politikai vezetés tudtával gondoskodni igyekeztek arról, hogy a szerbek ne térjenek vissza – állítja a vádirat.

Cermak knini laktanyaparancsnok volt és a művelet kormánymegbízottja a kérdéses időben, míg Markac a különleges rendőrséget irányította. Őket is háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolják.

Mindhárman akár életfogytiglani büntetéssel is sújthatók, miután az ügyészek meglátása szerint kulcsszerepet játszottak a történtekben.

A horvátok szemében nemzeti hős

Horvát szemmel mindazonáltal a Vihar hadművelet fő célja az volt, hogy visszavegyék azokat a területeket, amelyeket a szerbek a délszláv háborúk kezdetén, a múlt évtized elején foglaltak el, megalapítva az önmaguk által krajinai szerb köztársaságnak nevezett közösséget.

Hazájában ugyanakkor
Gotovinát hősnek tekintik, és a tábornok maga
is úgy nyilatkozott, hogy nem tartja magát bűnösnek.

A Zágrábban az „évszázad
pereként” emlegetett tárgyalás első pár
napját élőben közvetíti a horvát
nemzeti televízió – írja a BBC.

Az évtized elején vád alá helyezett Gotovinát több mint négy évnyi hiábavaló üldözés után, 2005 decemberében tartóztatták le Spanyolországban. Elfogását annak idején az Európai Unió és a NATO is sürgette, és kézre kerülése előmozdította Horvátország EU-csatlakozási folyamatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik