„Az első gondolatom most az áldozatokon és a madridi kórházak folyosóin reménytelenül váró családtagokon jár” – kezdte beszédét a 2004-es tavaszi választásokon a győztes spanyol szocialisták (PSOE) miniszterelnök-jelöltje, José Luis Rodríguez Zapatero, utalva akkor a három nappal korábban történt madridi terrorcselekményekre. Kihívója ma ugyanaz, aki négy éve volt: a spanyol Néppárt (PP) színeiben elindult Mariano Rajoy, akinek pártja annyira bízott 2004-ben a győzelemben, hogy mindössze a választások előtt egy héttel lett hivatalos jelöltje, átvéve ezzel a stafétabotot az akkori miniszterelnöktől, José Maria Aznartól.
A két főszereplő
Az 52 éves, Santiago de Compostela-i születésű és jogász végzettségű Mariano Rajoy már korán megmutatta politikai tehetségét, a két Aznar-kormányban miniszteri posztokat (belügy, oktatás és kultúra, majd miniszterelnök-helyettes) töltött be, 2004 óta pedig a jobboldali ellenzék, a PP vezetője.
A 47 éves spanyol miniszterelnök, José Zapatero szintén jogász végzettségű, aki a legfiatalabb képviselőként jutott be a Cortesbe 1986-ban, és nagy meglepetésre, a néppárti kormány a közvéleményt félrevezető tájékoztatása miatt (az ETA állt a terrorcselekmények mögött, s nem az al-Kaida) lett a demokratikus Spanyolország ötödik miniszterelnöke.
Zapatero liberalizált és „francótlanított”
Annál nagyobb lendülettel kezdte kormányzását Zapatero, aki választási ígéretéhez híven és a spanyol társadalomban felgyülemlett indulatok lenyugtatásául hazahívta az Irakban állomásozó spanyol csapatokat, majd megkezdte munkáját a nyolc férfiból és nyolc nőből álló kabinetjével.
Az egyenlőségre törekvése más intézkedéseiben is megjelent, amelyek sokszor a spanyol társadalom eddig tabuként kezelt témáit érintette: homoszexuális házasságok egyenlő jogokkal való engedélyezése, valamint a családon belüli erőszak elleni fellépés. Zapatero tárgyalásokat kezdeményezett a baszk terrorszervezettel, az ETA-val – mint utóbb kiderült, sikertelenül. Tavaly ősszel pedig elfogadtatta a „történelmi emlékezet” törvényét is, mely a múlt sebeit feltépve és a feszültséget kiengedve elítélte a francóizmust, minden dokumentumot hozzáférhetővé és kutathatóvá tett, továbbá eltávolíttatott minden köztéren lévő tárgyi emléket a Franco-korszakból.
Kampányfogások
A szocialista PSOE alapvetően Zapatero személyére és kormányzására helyezi a hangsúlyt. Kampányfilmjeiből sugárzik az optimizmus, a modern Spanyolország képe, ahol a politikusok is emberek és hívek maradnak szavukhoz. Spanyol zenészek éneklik a „Védjük meg a boldogságot” című dalt, amely a Zapatero melletti kiállásukat és a pesszimizmus elleni véleményüket tükrözi. A jelenlegi miniszterelnök a neve kezdőbetűjét jelző Z alakú pódiumról beszél a párt szimpatizánsai előtt és külön hangsúlyt helyez arra, hogy minél többen menjenek el szavazni, még akkor is, ha – ahogy egyik kampányfilmjükben is látszik – egy választó fiatalember a saját anyjához 300 kilométert vezet, hogy aztán az mégis az ellenzéki oldalra, a PP-re szavazzon.
José Luis Rodríguez Zapatero miniszterelnök hívei körében – elég lesz a győzelemhez? (Fotó: MTI)
A konzervatív PP ezzel ellentétben a korábbi kommunisták pártjának (IU) szlogenjével kampányol: „Rajoy-jal lehetséges”. A néppártiak inkább az emelkedő árak, a magas infláció és a munkanélküliség, a fiatalok nehézségeire hívják fel a figyelmet és egy komor, válságos Spanyolországot festenek le, ahol a családok megfulladnak a hitelekben – legalábbis a kampányfilm szerint. Honlapjukon kormány-visszaszámlálót helyeztek el, külön mutatva, hogy a Kanári-szigeteken már egy órával hamarabb örülhetnek a kormány esetleges bukásának.
A szoros küzdelmet jelzi, hogy a spanyolok 1993 óta először ismét láthatták a miniszterelnök-jelöltek két vitáját, amit – rekordokat döntögetve – több mint 13 millióan követtek nyomon. A diskurzusból a közvélemény-kutatások szerint egyértelműen Zapatero került ki győztesen. Az El País szerint 4,5 százalékpontos előnye (mások szerint ennél kevesebb) van a PSOE-nek, amely szerint Zapateronak március 9-e után nem kell kiköltöznie a mindenkori miniszterelnöknek helyet adó és a demokratikus Spanyolország szimbólumának számító Moncloa palotából, s véghezviheti a júniusra ígért 400 eurós adó-visszatérítést a nyugdíjasoknak, illetve a bérből és fizetésből élőknek.
A spanyol választási rendszer
A közel 44 milliós Spanyolországban a választás egyfordulós, ahol megengedett a postai úton történő voksleadás is. A spanyol törvényhozás a 350 tagú alsóházból (Cortes) és a 259 tagú Szenátusból áll. Becslések szerint a két párt (PSOE, PP) fogja adni a törvényhozás tagjainak 90 százalékát, egyik sem szerez ugyanakkor abszolút többséget.
