Nagyvilág

A csehek kétharmada nem kér az amerikai radarból

A cseh lakosság kétharmada továbbra is ellenzi, hogy amerikai radarállomás létesüljön Csehországban - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra Prágában.

A CVVM közvélemény-kutató központ felmérése szerint az amerikai radarállomás létrehozását mindössze a megkérdezettek 27 százaléka támogatja, míg 67 százaléka ellenzi. Hat százaléknak nincs egyértelmű véleménye az ügyben.

A februári felmérés eredménye lényegében ugyanazt az eredményt hozta, mint a tavaly tavaszi első felmérések, amikor a téma naprendre került. A megkérdezettek 75 százaléka támogatja, hogy országos népszavazás írjanak ki az amerikai radarállomás ügyében.

A parlamenti pártok hívei közül az amerikai radart támogatók csupán a kormányzó Polgári Demokratikus Pártban vannak többségben. A két kisebb koalíciós pártban a radar hívei már jelentős kisebbségben vannak, míg az ellenzéki szociáldemokraták és a kommunisták soraiban elenyésző a radart támogatók aránya.

Az amerikai radart a Prágától mintegy 60 kilométerre délnyugatra fekvő Brdy katonai körzetben építenék fel. A bázison mintegy 200 amerikai katona teljesítene szolgálatot. A radarállomás a Lengyelországba tervezett amerikai rakétabázissal együtt az amerikai légvédelmi pajzs része lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik