Nagyvilág

Bush McCain mellé állt

George Bush amerikai elnök szerdán bejelentette: John McCain szenátort támogatja az elnökválasztási küzdelemben.

“John rendkívüli bátorságról, jellemerőről és kitartásról tett tanúbizonyságot, mire idáig jutott, éppen ilyennek kell lenni egy elnöknek” – mondta az elnök a Fehér Ház rózsakertjében tett ünnepélyes bejelentésen. “Amerikának olyan elnökre van szüksége, aki kemény döntések meghozatalára képes (…) azt szeretném, ha ő nyerné meg a választást” – mondta Bush.

McCain elmondta: a Demokrata Párt mindkét jelöltaspiránsa gratulált neki előző este a jelöltség megszerzéséhez, és ő ígéretet tett nekik, hogy tisztességes, a kérdésekre összpontosító kampány fog folytatni. Mintegy közösséget vállalva Bush elnökkel, azt mondta: “várom a lehetőségét, hogy üzenetünket eljuttassuk az amerikaiakhoz”. Hozzátette: reménye szerint az elnök időt talál majd arra, hogy együtt kampányoljanak.

Az arizonai szenátor a keddi előválasztásokon szerzett győzelmeivel megszerezte a Republikánus Párt elnökjelöltségét, amelyet majd a szeptemberi jelöltállító pártkonvenció fog “ratifikálni”.

McCain – aki a legidősebb első mandátumos elnök lehet, ha megnyeri a novemberi választást – népszerű a centrista, független gondolkodású választók körében. Komoly gondjai vannak viszont azzal, hogy megnyerje a Republikánus Párt konzervatív magjának támogatását: több konzervatív hangadó személyiség túl “liberálisnak” tartja. Elemzők szerint novemberre azonban a republikánus szavazóbázis egységesen felsorakozik mögötte, különösen akkor, ha a volt first lady lesz a demokrata ellenjelölt, akivel szemben a republikánus szavazók tömegei éreznek zsigeri gyűlöletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik