Nagyvilág

Moszkva nem adja ki Milosevics özvegyét

Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő özvegyének és fiának kiadatását kérte a szerb igazságügyi minisztérium Oroszországtól. Moszkva visszautasította a kérést.

“Miután ismert a tartózkodási helyük, az igazságügyi miniszter úgy döntött, hogy elküldi a kiadatási kérelmet” – fogalmaz a jogi lépésről hírt adó belgrádi közlemény.

Az orosz bevándorlásügyi hivatal idén februárban megerősítette: Mira (Mirjana) Markovic és Marko Milosevic 2006-ban menekült jogállást kapott Oroszországban, mert a hatóság úgy ítélte meg, hogy Szerbiában veszély fenyegeti az életüket. A szerb hatóságok mindkettejük ellen nemzetközi körözést adtak ki csalás vádja miatt.

Konsztantyin Poltoranyin, az orosz bevándorlásügyi hivatal szóvivője közölte, hogy nincs meg rá a jogalap, így Oroszország nem adja ki a menedékjoggal rendelkező Marko és Mira Milosevicet.

Marko Milosevic 2000-ben, a milosevici rendszer bukásakor távozott Szerbiából. Mira Markovic 2003-ban, a reformista Zoran Djindjic miniszterelnök meggyilkolását követő letartóztatási hullám idején követte fiát. Mielőtt Moszkvába menekült, Markovic többször is felkereste Hágában őrizetben tartott férjét, aki ellen háborús bűnök vádjával eljárás folyt a Nemzetközi Törvényszéken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik