Nagyvilág

Egy halottja van a lyoni gázrobbanásnak

Robbanás rázta meg csütörtökön a franciaországi Lyon belvárosát. Egy tűzoltó meghalt és 26-an megsérültek a balesetben, közülük két személy állapota súlyos.

A gázrobbanás Franciaország második legnagyobb városának bevásárló utcájában történt a déli órákban, ahol csatornázási munkálatok folytak. A tűzoltók a baleset pillanatában már a helyszínen tartózkodtak, ahova gázszivárgás miatt riasztották őket. A robbanást az első jelentések szerint valószínűleg a munkálatok során az egyik gázcső véletlen átvágása okozta.

A robbanás előtt a környékbeli épületeket sikerült kiüríteni, de a baleset pillanatában az egyik ház alagsorában tartózkodó 35 éves tűzoltó néhány órával később belehalt sérüléseibe, egy másik pedig szívroham következtében kómába esett. A sebesültek száma a délután folyamán 26-ra emelkedett, közülük két személy, egy gázszerelő és egy járókelő állapota súlyos.

A gázrobbanást követően lángok csaptak fel az egyik épületből és a tűz átterjedt a környékbeli, kiürítés alatt álló házakra is. Összesen ezer embernek kellett otthonát elhagynia. A helyszínre további harminc járművel vonult ki a tűzoltóság.

A környéket háromszáz méteres körzetben lezárta a rendőrség, mert a hatóságok további gázrobbanástól tartanak. Michele Alliot-Marie belügyminiszter kora délután a robbanás helyszínére érkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik