Nagyvilág

USA: Koszovó sohasem lesz újra Szerbia része

Igyekszünk a jövőben is együttműködni a kérdésben mind az oroszokkal, mind a szerbekkel, de mindenki számára világosnak kell lennie, hogy Koszovó sohasem lesz újra Szerbia része - jelentette ki az amerikai külügyminisztérium szóvivője hétfőn Washingtonban.

Tom Casey azután tette meg nyilatkozatát, hogy a nap folyamán magas rangú orosz küldöttség járt Belgrádban
Dmitrij Medvegyev első miniszterelnök-helyettes, a küszöbönálló orosz
elnökválasztás valószínű győztese vezetésével. A látogatás egyik célja
megfigyelők szerint az volt, hogy Moszkva demonstrálja, továbbra is kiáll
Szerbia mellett Koszovó ügyében.

Az amerikai külügyi szóvivő Vojislav Kostunica szerb
kormányfő kijelentésére, amely szerint Szerbiában folytatódnak a Koszovó
elszakadását ellenző tüntetések, úgy reagált, az Egyesült Államoknak semmi
kifogása a békés tüntetésekkel szemben, amíg azok nem torkollnak erőszakba. A
múlt héten Belgrádban a Koszovó függetlensége elleni tiltakozó nagygyűlés résztvevői
közül kivált csoport megtámadta és felgyújtotta az Egyesült Államok belgrádi
nagykövetségét. A tiltakozók haragja azért fordult az amerikai képviselet
ellen, mert Washington mindvégig támogatta, és az elsők között ismerte el
Koszovó önállóságát.

Tom Casey szerint a felek előtt álló következő feladat most
a Martti Ahtisaari finn ENSZ-diplomata által kidolgozott, Koszovó számára ellenőrzött
függetlenséget előirányzó terv megvalósítása. Az amerikai külügyi szóvivő
megjegyezte, hogy az Egyesült Államoknak nem áll szándékában elszigetelni
Szerbiát; Washington azt szeretné, ha siker koronázná Szerbia európai
integrációs törekvéseit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik