Nagyvilág

Berlusconi kész a nagykoalícióra

Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő, a jobboldali erők vezéralakja nem zárná ki a nagykoalíciót, de csak ha szoros eredményt hoznának az olasz választások.

Berlusconi, a Forza Italia (Hajrá Olaszország) párt vezére a Canale 5 magántelevíziónak péntek este adott interjújában azt hangsúlyozta: nyitott a “nagykoalícióra a baloldallal”, amennyiben az általa vezetett jobboldali szövetség nem szerez tiszta többséget az előre hozott – április 13-14-re kitűzött – választásokon.

Amennyiben a két évvel ezelőtti választásokhoz hasonló végeredmény születik, késlekedés nélkül felajánljuk a baloldalnak a nagykoalíció létrehozását, még ha többségünk is lenne – mondta Berlusconi, utalva a Romano Prodi vezette balközép szövetség 2006-os választási eredményére.

A volt olasz kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy választási szövetsége – a Popolo della libertá, a Szabadság népe mozgalom – már most, mindenféle kampány nélkül a választópolgárok 46 százalékának támogatását élvezi, és zsebében érezheti így a győzelmet, nagy többséggel nyeri majd a voksolást.

Romano Prodi, a közelmúltban egy koalíciós partner kilépése miatt távozni kényszerült baloldali kormány vezetője a La Repubblica című lap szombati számában közölt levelében egyéként megerősítette, hogy nem indul pártlistán képviselői mandátumért, hogy elősegítse a váltást a balközép erőknél. A törvényhozás feloszlatásával Prodi lezártnak tekinti kormányfői és egyben képviselői mandátumát is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik