Nagyvilág

Lövöldözés volt egy amerikai egyetemen

Lövöldözés történt csütörtökön a Chicagótól mintegy 100 kilométerre nyugatra fekvő Northern Illinois Egyetemen. A vérengzésben hatan meghaltak, tizenhat a sebesültek száma.

Egy fekete ruhába öltözött fegyveres kora délután tüzet nyitott egy előadóteremben a diákokra. A fiatal ámokfutó néhány perccel az óra vége előtt a terem előadói emelvényén termett, onnan lövöldözött egy vadászpuskával és két kézifegyverrel. A vérengzés szinte pillanatok alatt véget ért; az öldöklő fiú önmagával is végzett.

A teremben levő egyik diák azt mondta, hogy a fegyveres csak egy irányba, a diákok egy csoportja felé lőtt, mintha tudta volna, kit akar eltalálni. A teremben 162 diák, többnyire gólyák és másodévesek oceántudományi szakos egyetemisták ültek. A rendőrség közlése szerint a lövöldöző nem az egyetem diákja volt, és tettének indítéka nem ismert.

Az illinosi-i vérengzés a negyedik iskolai lövöldözés volt az Egyesült Államokban egy héten belül. Múlt pénteken egy lány lelőtte két diáktársát, majd saját életét is kioltotta a Louisianai Műszaki Egyetemen Baton Rouge-ban. Hétfőn a Tennessee állambeli Memphisben egy 17 éves diák lőtt rá egy osztálytársára, aki súlyosan megsebesült. Ugyanaznap a kaliforniai Oxnardban egy gimnáziumi lövöldözésben egy 15 éves áldozat agyhalál állapotába került.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik