Nagyvilág

Az amerikai kongresszusban búcsúztatják Tom Lantost

Tom Lantos hétfőn elhunyt magyar származású amerikai képviselőt csütörtökön búcsúztatják a washingtoni kongresszusban.

A kupolacsarnok melletti szoborcsarnokban, a régi képviselőházi teremben tartandó szertartáson a magyar kormányt Somogyi Ferenc washingtoni nagykövet, Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke és Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felesége képviseli.

A megemlékezésen beszédet mond Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke és Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter. Imát mond Arthur Schneier főrabbi, a New York-i Park East zsinagóga rabbija, aki maga is budapesti túlélő.

A búcsúztatáson részt vesz Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, valamint az elhunyt képviselő felesége, Annette Lantos, két lánya, Katrina Swett és Annette Tillemann-Dick, valamint unokái közül ketten, Chelsea Hedquist és Tomicah Tillemann. A meghívott vendégek között lesz mások mellett a Nobel-békedíjas Elie Wiesel író, a holokauszt túlélője, Cipi Livni izraeli külügyminiszter, valamint a szenátus és a képviselőház több tagja. A megemlékezésre meghívták Bonót, a U2 együttes énekesét is.

A Congressional Quarterly kongresszusi hírújság értesülése szerint Tom Lantost szerdán temetik el a Capitoliumtól nem messze található kongresszusi temetőben. Az eseményt szűk, családi körben rendezik meg.

A csütörtök délelőtti kongresszusi megemlékezés után külön fogadáson Dobrev Klára átadja Annette Lantosnak azt a magas magyar állami kitüntetést, amelyet a politikától való visszavonulása és 80. születésnapja alkalmából adományoztak Tom Lantosnak.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét eredetileg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök személyesen nyújtotta volna át Tom Lantosnak múlt csütörtökön. A kitüntetési ünnepségre azonban a demokrata párti politikus meggyengült egészségi állapota miatt már nem kerülhetett sor.

Tom Lantos január elején jelentette be, hogy nyelőcsőrákja miatt visszavonul a politikától és az idei választáson már nem indul újra a képviselőházi mandátumért. A budapesti születésű képviselő, a külügyi bizottság elnöke február 1-jén töltötte be 80. életévét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik