Az amerikai előválasztási csatározásokban a Szuper Kedd legtöbbször a pártokon belüli harcok végét jelenti: általában itt már világossá válik, kik lesznek a pártok elnökjelöltjei. Az alelnökjelölt-választás pókerjátszmáját követően aztán mindkét párt megkezdi a felkészülést a november közeledtével újra egyre intenzívebbé váló kampányra. Egy mindent eldöntő szuperkedd-győzelemnek megvan az az előnye, hogy a jelölteknek jut némi idő a pihenésre és a pártoknak – immáron az ellenfél jelöltjének ismeretében – a sorok rendezésére és új stratégia kialakítására.
A nagy pártok elnökjelölti kampánya ugyanis más stratégiát követel, mint az előválasztási kampány. Ez utóbbiban sokkal több az adott állam szavazóbázisának összetételére tekintettel hozott taktikai döntés: az országosan „többségképes” közpolitikai javaslatok és diskurzusok nem feltétlenül esnek egybe a helyben preferáltakkal. Az országos választásokon a pártok azonban csak akkor számíthatnak sikerre, ha képesek a hagyományos szavazótáborukat összekovácsolni, és megfelelő számú szavazatot szerezni a bizonytalanok közül. Ez egyik pártnál sem egyszerű feladat.
Demokraták: folytatása következik
Az elemzők általában egyetértenek abban, hogy a demokraták jobb esélyekkel indulnak neki a 2008-as elnökválasztási kampánynak. A bázisuk egységesebb a republikánusokénál, és a recesszió, valamint a jelzáloghitel-válság a többi társadalmi rétegnél jobban érinti azokat a főleg keleti parti és a nagy tavak ipari övezeteiben élő középosztálybeli és alsó-középosztálybeli választókat, akiket Bush a konzervatív és hazafias üzenetével a republikánusok táborába tudott csábítani. Az idei kampány központjába pedig egyre inkább a gazdaság- és szociálpolitikai kérdések, a recesszió, a hitelválság, a munkanélküliség és a társadalombiztosítási reform kerülnek, míg az Irakkal és Iránnal kapcsolatos külpolitikai diskurzus háttérbe szorul.
A korábbi várakozásokkal ellentétben a demokratáknak azonban elhúzódó előválasztási kampányra kell felkészülniük, és az is elképzelhető, hogy egészen az augusztusi jelöltválasztó konvencióig nem lesz elnökjelöltjük.
Clinton és Obama tovább küzd
Az elmúlt hetekben Barack Obama illinoisi szenátor kezdeti lendülete ugyanis egyre tartósabbnak bizonyult, és egyre nagyobb sikerrel szólította meg a korábban egyértelműen Hillary Clinton táborába tartozó társadalmi rétegeket. Obamát a mainstream média érezhető szimpátiája is nagyban segítette. Korábban főleg feketékből és jól szituált, képzett fehérekből álló támogatói körét bővíteni tudta, és sikerrel szólította meg a középosztálybeli fehéreket, a nőket és a latin ajkú szavazókat is. Így Hillary Clinton még másfél héttel ezelőtt is elsöprőnek prognosztizált szuperkeddi diadala egyértelmű, de a végső győzelemhez messze nem elégséges előnnyé olvadt.
Obama és Clinton – fej-fej mellett küzdenek (Fotó: MTI)
A Clinton-kampánynak az a stratégiája, hogy Obamát a feketék támogatta jelölt szerepébe szorítsa be. Hillary Clinton a nagy fekete népességgel rendelkező Dél-Karolinában gyakorlatilag nem kampányolt, a helyette jelen lévő férje pedig rendszeresen egy sorban emlegette Obamát a korábbi elnökjelölti kampányok feketék körében népszerű, de Obamával szemben teljesen esélytelen jelöltjeivel.
A jelen helyzet persze változatlanul nagy publicitást fog biztosítani a pártnak és a jelöltjeinek, de a hosszúra nyúló kampány és az ennek során szükségképpen kiélezett párton belüli ellentétek komoly károkat okozhatnak. Kifáraszthatják a jelölteket, és időt adhatnak a republikánusoknak a saját jelöltjük felépítésére. Az elnökjelölő konvenció nem nyilvános háttéralkui során győzedelmeskedő jelölt pedig eleve rosszabb pozícióból indul a „nép által” jelöltté emelt republikánus ellenfelével szemben.
—-Republikánusok: tisztul a kép—-
A republikánusoknál ugyanis tisztult a kép: a korábban már többször leírt arizonai szenátor, John McCain egyértelmű esélyessé vált. Még mindig kérdéses azonban, hogy a republikánusok között – az illegális bevándorlással és a kampányfinanszírozással kapcsolatos nézetei miatt – liberálisnak és autonómnak számító McCain mennyire lesz képes összekovácsolni a republikánusok hagyományos szavazótáborát.
McCain saját pártjában tartolt – a demokratákat le tudja győzni? (Fotó: MTI)
McCain táborába tömörül ugyanis a déli, vallásos, társadalompolitikai kérdésekben a republikánus törzsszavazóktól balra álló szociális konzervatívok mellett az adócsökkentést és a fegyvertartási jogát előtérbe állító, társadalompolitikai kérdésekben viszont inkább libertariánus nézeteket képviselő nyugati parti és középnyugati republikánusok és a neoliberális gazdaságpolitikát követelő nagyipari és gazdasági lobbik is McCain táborába tömöríti.
McCain felé hajlanak a bizonytalanok
McCain az előválasztásokon sikerrel szólította meg a nagy népességű államok (Kalifornia, New York) független szavazóit. Egy népszerű, karizmatikus déli konzervatív elnökjelölt társaságában így a demokratáknak veszélyes ellenfele lehet. Erre alkalmas személy lehet például a Szuper Kedden meglepően jól szereplő Mike Huckabee. Ehhez azonban az szükséges, hogy képes legyen megbékíteni a rendkívül befolyásos, jelenleg „inkább a vereség, mint McCain” filozófiával ellen kampányoló keresztény-konzervatívokat.
Egyelőre még az is nehezen jósolható meg, hogy McCain mennyit veszít a függetlenek megszólításában komoly tőkét jelentő autonómiájából és hitelességéből, ha nekiáll annak a bonyolult kűrnek, ami a republikánusok konzervatív jobbszárnyának megszólításához szükséges.
