Nagyvilág

Hét évet kapott az ördögűző román pap

Hét év börtönbüntetésre ítélte jogerősen a román legfelső bíróság azt az ortodox papot, aki három évvel ezelőtt négy apáca segédletével ördögűzés címén halálra kínzott egy novíciát. A bűntársak öt évet kaptak.

A pap és az apácák 2005 nyarán a Iasi megyei Tanacu település közelében levő kolostorban keresztre feszítették és halálra kínozták Maricica Irina Corniciot, a kolostor skizofréniában szenvedő 23 éves novíciáját. A pap meg volt győződve arról, hogy a lányt az ördög szállta meg, és megtett mindent a „gonosz kiűzésére”. Kegyetlen szertartás következett, napokon keresztül étlen-szomjan tartották a beteg lányt, aki három nap múlva belehalt a kínokba.

A gyanúsítottak előállítása botrányos körülmények között zajlott le. A magát az apácákkal együtt a kolostorban elbarikádozó Daniel Corogeanu atyát csaknem meglincselték Tanacu lakói, de akadtak olyan hívők is, akik Daniel atya és cinkosai védelmére keltek. Első fokon a pópára tizennégy évig tartó szabadságvesztést róttak ki, amit az ítélőtábla hét évre csökkentett. Az apácákra egyenként öt év börtönbüntetést szabtak ki. Az ítéletet megfellebbezték, de a legfelső bíróság most megerősítette azt. A kolostorfőnököt és társait időközben kizárták az ortodox egyházból.

A bűncselekmény elkövetése után vizsgálat indult annak megállapítására, hogy esetleg vétkes-e a vaslui megyei kórház néhány alkalmazottja. A novíciát ugyanis ebben a kórházban ápolták korábban, ott állapították meg róla, hogy skizofréniában szenved. Egy ilyen beteget nem lett volna szabad óvintézkedések, orvosi megfigyelés nélkül a kolostor apácáira bízni – vélték az igazságügyi illetékesek.

A vizsgálat ideje alatt ellentmondó szakvélemények születtek. Egy részük szerint az apáca halálát fulladás okozta, a halál elsősorban a keresztre feszítés miatt következett be. Egy másik szakvélemény ezzel szemben azt állította, hogy a kihívott mentőorvos rosszul mérte fel a beteg állapotát, túl nagy adag adrenalint adott be neki. A végleges jelentés szerint az orvosokat is terheli felelősség, de nem indítanak ellenük büntetőjogi eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik