Nagyvilág

Megkezdődött a republikánus előválasztás Floridában

Megnyíltak a szavazóhelyiségek, megkezdődött a republikánus előválasztás kedden az Egyesült Államok délkeleti Florida államában.

A Republikánus Párt elnökjelöltségéért folyó küzdelemnek fontos fordulója a floridai. Az elnökjelölti szerep elnyerésére leginkább esélyes John McCain arizonai és Mitt Romney volt massachusettsi szenátor között várhatólag nagyon szoros párharc alakul ki, ezt jelzik legalábbis előre a közvélemény-kutatások. A mostani szavazás ugyanakkor megkondíthatja a lélekharangot Rudolph Giuliani elnöki ambíciói felett, pedig tavaly még a volt New York-i polgármestert hozta ki a legtöbb közvélemény-kutatás a republikánus versengés favoritjaként.


18 millió lakosával Florida az Egyesült Államok negyedik legnépesebb állama, népesebb, mint bármelyik állam azok közül, amelyekben már lezajlottak az előválasztások. 57 küldött fogja képviselni szeptemberben a minneapolisi republikánus konvención. Az utóbbi időben Giuliani szinte mindent erre az egy lapra tett fel a republikánusok előválasztási küzdelmében. A számára kedvezőtlen közvélemény-kutatási előrejelzés ellenére derűlátóan nyilatkozott közvetlenül a szavazás megkezdése előtt. Mint mondta, változatlanul bízik abban, hogy Floridában hozza be a verseny két éllovasától való tetemes lemaradását.

A Zogby International intézet közvélemény-kutatásának kedden nyilvánosságra hozott eredménye szerint McCain négy százalékkal több szavazatra számíthat, mint Romney: McCainnek 35 százalékos, Romneynak 31 százalékos eredményt jelzett előre a véleményszondázás. Giuliani és Mike Huckabee baptista lelkipásztor, volt arkansasi kormányzó 13-13 százalékra számíthat e felmérés szerint.

Egy hét múlva lesz az úgynevezett szuperkedd, amelyen bizonyos dolgok végképp eldőlhetnek, hiszen az Egyesült Államok huszonegy államában lesz akkor előválasztás, köztük Kaliforniában, New Yorkban, New Jerseyben és Illinoisban. A Demokrata Párt Florida államban is akkor rendezi meg a maga elnökjelölő előválasztását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik