Nagyvilág

A hollandok nem vennék be a szerbeket az EU-ba

Hollandia mindaddig nem egyezik bele, hogy az Európai Unió stabilizációs és társulási megállapodást írjon alá Szerbiával, amíg Belgrád nem juttatja el a hágai törvényszék elé a háborús bűntettekkel gyanúsított legfőbb körözött személyeket. Ezzel kétségessé vált az egész külügyminiszteri találkozó eredményessége.

Frans Timmermans, Hollandia európai ügyekben illetékes miniszterének nyilatkozata fényében ettől a találkozótól – hacsak a hollandokat meg nem puhítják – aligha várható, hogy az EU egyértelműen döntsön a szerb társulási megállapodásról. Ezt több tagország azért szeretné tető alá hozni, hogy Koszovó függetlenségének várható kikiáltása előtt csillapítsák a szerbek elkeseredettségét, és előmozdítsák a nyugatbarát szerb elnökjelölt, Borisz Tadics választási győzelmét február 3-án.

A közeli napokban nem írják alá az Európai Unió és Szerbia közötti stabilizációs és társulási megállapodást – közölte hétfőn a német külügyminiszter is. Az aláírás ügyében azért bontakozott ki vita az EU-n belül, mert időközben nyilvánvalóvá vált, hogy Koszovó várható függetlensége Szerbiában növeli a nyugatellenes erők támogatottságát. A szerbiai elnökválasztás február 3-i második fordulója előtt a nacionalista Tomiszlav Nikolics jobban áll, mint a nyugatbarát Borisz Tadics.

Karadzsics és Mladics a feltétel

A hollandok szerint elsősorban Radovan Karadzsics volt boszniai szerb politikai vezető és a srebrenicai mészárlás első számú felelősének tartott katonai főparancsnok, Ratko Mladics Hágába juttatására lenne szükség ahhoz, hogy Belgrád bebizonyítsa, teljes mértékben együttműködik Hágával.

Olli Rehn, az unió bővítési biztosa ugyanakkor azt mondta újságíróknak: a társulási megállapodás aláírására hamarosan sort kell keríteni, csakhogy a megerősítés – ratifikálás – előfeltétele már valóban Belgrád maradéktalan együttműködése a hágai törvényszékkel.

Csak mézesmadzag?

Rehn ezen kijelentése annak a mézesmadzagnak – a társulási megállapodásnak – a háromszakaszos jellegét emelte ki, amelyet az unió már korábban felkínált Szerbiának, hogy aktívabb együttműködésre bírja Belgrádot. A parafálás feltétele azt volt, hogy Belgrád tegyen a korábbinál hitelt érdemlőbb erőfeszítéseket Karadzsics és Mladics kézre kerítése érdekében.

Az aláírás ügyében azért bontakozott ki vita az EU-n belül, mert időközben nyilvánvalóvá vált, hogy Koszovó várható függetlensége Szerbiában nagyon megerősíti a nyugatellenes erőket. Most Rehn azt hangsúlyozta, hogy a társulási megállapodást csak akkor ratifikálják, tehát az csak akkor léphet életbe, ha Belgrád maradéktalanul kielégíti a hágai elvárásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik