Nagyvilág

Lemondott Prodi

Benyújtotta lemondását Romano Prodi olasz kormányfő Giorgio Napolitano államfőnek. A baloldali kormányfő átmenetileg ügyvivő minőségben vezeti még az országot, amíg az elnök dönt arról, választásokat tartanak vagy mást kér fel kormányalakításra.

Giorgio Napolitano arra kérte Prodit, hogy ügyvivő minőségben vezesse a kormányt, amíg zajlanak a válság rendezését célzó politikai tárgyalások. Ez olasz lapok szerint valószínűleg keddig is elhúzódhat.

Előzőleg Prodi elvesztette a bizalmi szavazást a szenátusban. Napolitanónak döntenie kell arról, hogy előre hozott választásokat ír ki, vagy valaki mást kér fel kormányalakításra. A helyzet nem könnyű, ugyanis a széttöredezett olasz pártpalettán nehéz olyan másik kormányfőjelöltet találni, aki biztos többséget tudna maga mögött. A Corriere della sera szerint a konszenzust megvalósító nevek között felmerült Mario Draghi, az Olasz Nemzeti Bank vezetője, illetve mindkét parlamenti ház elnöke is.

Annak elenyésző az esélye, hogy ismét Romani Prodi üljön a kormányfői bársonyszékbe. A La Repubblica című napilap egyenesen a “prodizmus” 13 évének végéről ír.

Az ellenzék vezetője, Silvio Berlusconi máris új választások kiírását sürgeti. “Választásokat azonnal, semmi trükközés” – fogalmazott az egykori miniszterelnök a nápolyi Il Mattino szerint. Nem véletlen a politikus lelkesedése: a közvéleménykutatások szerint a voksolást valóstínűleg ő nyerné meg.

A Szenátus nem szavazta meg

156 támogató szavazatot kapott Prodi a csütörtök esti szavazáson, 161 szenátor azonban ellene voksolt, egy pedig tartózkodott. A bizalmi szavazás megnyeréséhez 160 szavazatra lett volna szükség.

Várható volt a húsz hónapja hivatalban lévő balközép kormány kudarca, miután a Demokratikus Unió Európáért (UDEUR) nevű kis katolikus párt kilépett a kormánykoalícióból, megfosztva azt csekély szenátusi többségétől.

Egy kis párton bukott meg

Az UDEUR a hét elején vált ki a kormánykoalícióból és vonta meg támogatását a Prodi-kormánytól. Ennek előzménye, hogy a párt vezetője, Clemente Mastella lemondott a múlt héten igazságügyi miniszteri posztjáról, mert vizsgálat indult ellene és felesége – Campania régió közgyűlésének elnöke – ellen korrupció gyanújával.

Prodi ezek után kért bizalmi szavazást kormánya ellen a képviselőházban és a szenátusban. Az előbbiben, ahol a kormánykoalíciónak kényelmes többsége van, szerdán meg is kapta a bizalmat. A szenátusban azonban az UDEUR kilépése nyomán a kormánykoalíció elvesztette többségét.

A gazdaság nem érezte meg

Elemzők szerint a Prodi vezette kormány – a II. világháború óta eltelt több mint öt évtized során immár a 61. olasz kabinet – bukása nem mér különösebb csapást az euróövezet harmadik legnagyobb gazdaságára, mivel a miniszterelnököt túlságosan lefoglalta a politikai túlélés ahhoz, hogy véghez vigye a szükséges mély reformokat. Szakértők az olasz választási rendszer átalakítását remélik, hogy ezáltal megszűnjön az Olaszországra jellemző állandó politikai instabilitás.

“Ez nem szükségszerűen rossz hír, minden attól függ, hogy mi lesz Prodi után – mondta Marco Valli, az Unicredit bankcsoport közgazdásza. Hozzátette: – A piacok nem szeretik a bizonytalanságot, de ha Prodit egy erősebb kormány követi, az kedvező lehet.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik