Nagyvilág

Gyurcsány: nem vagyok piaci fundamentalista

A jelenleg Davosban tartózkodó Gyurcsány Ferenc egy svájci lapnak elismerte: nem népszerű, amit a kormánya tesz, ám szükséges, és bízik abban, hogy ezt a társadalom is el fogja ismerni. Hangsúlyozta: a Fidesz sokkal több felelősséget tenne az államra.

Amit teszünk, az nem népszerű. De szükséges. Magyarországnak meg kell változnia, és meg kell felelnie az európai és globális verseny követelményeinek. Szakítanunk kell a múlt, állami kiadások emelkedésén nyugvó gazdaságpolitikájával. És ez kellemetlen. De talán, ha a polgáraink szembesülnek azzal, hogy Magyarország nincs egyedül ezzel a problémával, hanem több ország is hasonlókkal küzd, könnyebben elfogadják és belátják, hogy a reformok szükségesek – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc a svájci Neue Zürcher Zeitungnak.

A Fidesz alatt még nehezebb lenne

A svájci lapnak adott interjújában a magyar miniszterelnök leszögezte: „Nem vagyok piaci fundamentalista, de a piac fair és hatékony. Ezt el kell fogadnunk, és mindeközben kiegyensúlyozó erőkről is gondoskodnunk kell, mivel a társadalom nem úgy működik, mint egy piac”. A kormányfő kiemelte: a Fidesz sokkal több felelősséget tenne az államra, mint a jelenlegi kormány. „Mi a magánkezdeményezésekben hiszünk, és meg vagyunk győződve, hogy egy ilyen kicsi nemzetgazdaság, mint a miénk, csak a piacnyitással válhat versenyképessé” – véli Gyurcsány Ferenc.

A lap azon kérdésére, hogy miként tudná a magyar társadalom kettészakadását megakadályozni, úgy válaszolt, hogy nagyon egyszerű demokratikus intézményeket felépíteni, de a mentális beállítottságot megváltoztatni már hihetetlenül nehéz. „Sokan úgy tekintenek a politikai rendszerre, mit kibékíthetetlen ellenségek harcára, de legfőként a jobboldal. Nem állítom, hogy mi nem követtünk el hibát, de én nem érzek haragot mások iránt” – fogalmazott Gyurcsány.

Gyurcsány: nem hazudtam

Az őszödi kijelentésével kapcsolatban a svájci lapnak a következőképpen fogalmazott: „Nem hiszem, hogy hazudtam volna”. A kormányfő véleménye szerint ha szenvedélyesen érvel valaki, akkor olyan szavakat használ, amelyek a kontextusból kiragadva más jelentést kapnak, mint amilyent szánt neki a beszélő.

„Én a pártom szűk körében beszéltem a tagok lelkére, hogy nem mehet minden úgy tovább, mint addig. Azt mondtam a pártnak, hogy minden, amit a múltban tettünk volna, egy hazugság lett volna, és hogy ezt a pártnak fel kellett ismernie. De mivel miniszterelnök vagyok, minden, amit mondok, az nyilvános lesz, és ellenem felhasználható” – hangsúlyozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik