Nagyvilág

Chávez a kokacserjére esküszik

A venezuelai elnök azt állította, hogy rendszeresen használ kokacserjét és -pasztát egészsége megőrzése érdekében. Egy bolíviai elemző szerint, ezzel Chávez elismeri, hogy illegális kábítószerrel él.

“Minden reggel kokalevelet rágcsálok, és nézzenek csak rám, milyen jó formában vagyok” – mondta a dél-amerikai államfő a nemzetgyűlés előtt tartott beszédében, miközben megfeszített bicepszét mutatta hallgatóságának. Chávez kifejtette, hogy míg Fidel Castro rendszeresen küld neki fagylaltot a híres havannai Coppelia fagylaltozóból, Evo Morales bolíviai államfőtől kokapasztát kap ajándékba. “Önöknek is ajánlom” – tette hozzá.

Az amerikai Miami Herald napilap szerint nem egyértelmű, hogy Chávez mire utalt. Bolíviában és Peruban a bennszülöttek legálisan rágcsálhatják a kokacserje levelét, amely csillapítja az éhségérzetet és enyhe serkentőként hat, ám Venezueláben ez törvénybe ütközik. A kokapaszta pedig a kokacserje leveléből nyert kokain előállításának köztes terméke, amelynek elszívása súlyos függőséget okoz, és fogyasztását mind Bolíviában, mind Venezuelában törvény tiltja.

Egy Miamiban élő bolíviai elemző szerint, ha Chávez azt mondja, hogy kokapasztát fogyaszt, akkor ezzel elismeri, hogy illegális kábítószert használ. Ráadásul a kijelentésével azt sugallta, hogy Evo Morales, aki egyébként egy bolíviai kokatermesztő szakszervezet vezetője, kábítószert csempész neki.

Chávez bírálói, köztük egy venezuelai politológus szerint az elnök legújabb botrányos kijelentése csak újabb jele annak, hogy a politikus nincs tisztában a korlátaival, egyszerűen nem ura önmagának.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik