A legfrissebb adatok alapján a 60 százalék körüli részvétel mellett megrendezett szerbiai elnökválasztások első fordulójának nyertese a szélsőséges Tomiszlav Nikolics 39,6 százalékkal. A Szerb Radikális Párt jelöltjének a második fordulóban a jelenlegi elnökkel, a mérsékeltként számon tartott, demokrata párti Borisz Tadiccsal kell megküzdenie, aki a szavazatok 35,5 százalékát szerezte meg.
A vasárnapi szerbiai elnökválasztás legnagyobbmeglepetése a magas részvételi arány volt. Az előrejelzések jóslataival szemben a választópolgárok több mint 60 százaléka az urnákhoz járult, ami arra utal, hogy a Koszovóhoz fűződő viszony, illetve az ország euroatlanti integrációjának és az ezzel szorosan összefüggő orosz befolyásnak a kérdése erősen foglalkoztatta déli szomszédainkat. Amennyiben az összeszámlálás során megerősítik az előzetes adatokat, az eredmény megfelel a papírformának. Ennek tükrében megállapítható, hogy a február 3-án esedékes második fordulóban teljesen nyílt és szoros verseny várható. Borisz Tadics elvileg több tartalékkal rendelkezik a kieső jelöltek választói között, viszont a Szerb Radikális Párt élén a háborús bűnös Seselj vajdát helyettesítő Tomiszlav Nikolics bízhat a Koszovó kapcsán megsértett szerb nemzeti büszkeség által kiváltott reakciókban.
Szimbolikus jelentőség
A szerb elnöki hatalom korlátozott. Ugyanakkor szimbolikusan fontos üzenetet hordoz magában, hogy vajon Szerbia huzamosabb ideig letér-e az euroatlanti integrációról, vagy a koszovói trauma feldolgozása után elindul az ország Európához történő csatlakozása. Egyes elemzések szerint nem árt, ha Koszovó elvesztéséért egy szerb nacionalista államelnök, a szintén nacionalista Vojiszlav Kostunica miniszterelnökkel közösen „viszi el a balhét”, ami lehetővé tenné az Európa-párti politikai erők megóvását.
Nikolics leadja a szavazatát – a második forduló még nyitott (Fotó: MTI)
Mások ugyanakkor figyelmeztetnek: Zoran Djindjics miniszterelnök 2003-as meggyilkolása óta az ország letért a felzárkózás útjáról, és egy radikális győzelem végérvényesen eltávolíthatja Belgrádot Brüsszeltől. Ráadásul felsejlik a hidegháború emléke: a hivatalos szerb politikának nyújtott segítségért cserébe a putyini Oroszország megszerezte az ország energetikai és közlekedési iparát, ami viszont aggasztja az albánok legfontosabb szövetségesét, az Egyesült Államokat.
A magyarok egységesek voltak
Magyar szempontból fontos kiemelni: az eredménytől függetlenül a vajdasági magyarság, egységes fellépésével, megerősödött. Pásztor Istvánnak, az egyedüli magyar jelöltnek, az etnikai arányok miatt esélye sem volt a második fordulóba jutni, a közös fellépés azonban fontos előjel a magyarság szempontjából nagyobb téttel bíró és hamarosan megrendezésre kerülő önkormányzati és vajdasági tartományi választások előtt. Ehhez képest csak „hab a tortán”, hogy a magyar jelölt az előrejelzésekben összesen 87 ezer szavazatot kapott, túlszárnyalva az előzetesen várt 2,2 százalékot.
A vajdasági magyarság országosan ismét politikai tényező lett, szavazataira szükség lehet a második fordulóban. Az egységes magyar indulás több önkormányzati tisztség elnyerését is lehetővé teheti akkor, amikor a legnehezebb helyzetben lévő határon túli magyar közösségnek meg kell akadályoznia az esetleges koszovói szerb menekültek vajdasági letelepedését és meg kell találni a „schengeni határok” miatt az anyaországgal megnehezülő kapcsolattartás ellenszerét.
Koszovó lesz a harmadik forduló
Az egész nemzetközi közösség számára gyakorlatilag nyílt titok: a szerbiai választások második fordulóját követően a koszovói albánok elindulnak az úgynevezett „felügyelt függetlenség” irányába, vagyis egy önálló Koszovó megteremtése kezdődik el EU-felügyelet mellet. Ezt vetíti előre, hogy a pristinai parlament alakuló ülését február 6-ra – azaz a második forduló utánra – hívták össze. Az sem titok, hogy a megállapodás hiányának ellenére az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Hollandia és Ausztria az azonnali elismerés mellett fog dönteni. Ezek után várhatóan csak idő kérdése, hogy a többi EU-tagállam mikor teszi ezt meg, beleértve a saját kisebbségi problémái miatt a precedenstől tartó és eddig a függetlenség ellen felszólaló Szlovákiát, Romániát, Spanyolországot, illetve a speciális helyzetben lévő Ciprust.
A kérdések itt még nem zárulnak le. Mi lesz Koszovó azon, Koszovszka Mitrovicától északra fekvő területeivel, melyek szerb többségűek és ahol hallani sem akarnak a Szerbiától történő elszakadásról? Várhatóak-e albán provokációk szerb lakosok ellen annak érdekében, hogy azok végérvényesen elmeneküljenek? A szerb titkosszolgálatok mennyire próbálják majd meg destabilizálni a függetlenedő kis balkáni államot? Milyen hatással lesz a függetlenségi folyamat a szintén jelentős albán kisebbséggel rendelkező Macedóniára és a Szerbiához tartozó, ám albán többségű Presevó-völgyére? A koszovói kudarcot kompenzálandó Belgrád mennyire igyekszik majd elszakítani a recsegő-ropogó Bosznia-Hercegovinától a Republika Srbska-t? Mennyire lesz a térség az új amerikai–orosz geopolitikai versengés színtere? És végül, de nem utolsó sorban: hogyan fog Európa felkészülne arra a helyzetre, amikor 20 éven belül a négy államban élő albánság a magas születési ráta miatt a Balkán legnagyobb nemzete lesz? Vagyis nyugodtan megállapíthatjuk: a szerb elnöki választások után jön egy harmadik, sokkal lényegesebb, veszélyesebb és elhúzódó „harmadik forduló”.
