Nagyvilág

Lemondott az olasz igazságügy-miniszter

Clemente Mastella arra hivatkozva nyújtotta be lemondását, hogy korrupció vádjával eljárást indítottak felesége ellen, elrendelték házi őrizetben tartását, és emiatt ő nem akarja politikai válságba sodorni a kormányt. Prodi nem fogadta el a lemondást.

Mastella egy kis kereszténydemokrata párt elnöke. Lemondása miatt a Romano Prodi vezette balközép kormány várhatóan elveszti a párt támogatását, de nem omlik össze. Viszont nő azoknak a problémáknak a száma, amelyek miatt ingatag és megosztott a koalíció.


Romano Prodi olasz miniszterelnök ugyanakkor nem fogadta el a lemondást. Mastella ezután közölte, hogy ennek ellenére fenntartja döntését. Lemondása miatt a Prodi vezette balközép kormány várhatóan elveszti a párt támogatását, és ezzel a többségét is a szenátusban.

A miniszter a szenátusban jelentette be lemondását. Felesége, Sandra Lonardo Mastella Campania tartomány közgyűlésének elnöke, és tagadja bűnösségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik