Nagyvilág

Tüntetések Guantánamó miatt

Tüntetéseken emlékeztek meg az Egyesült Államokban és több európai országban pénteken arról, hogy az amerikai hatóságok hat évvel ezelőtt nyitották meg a terroristagyanús őrizetesek fogva tartását szolgáló guantánamói fogolytábort.

A megmozdulások nagy részét az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet, illetve annak egyes fiókszervezetei felhívására tartották.

Bezárását követelik

Washingtonban a Fehér Ház közelében húzódó híres Mall sétányon a hűvös téli eső ellenére mintegy kétszáz tüntető követelte a Kuba szigetén lévő amerikai haditengerészeti támaszponton működő tábor bezárását, az őrizetesek kínzásának beszüntetését.

A megmozdulás részvevői, akik a guantánamói foglyok jelképét, narancsszínű ruhát öltöttek magukra, a tábor felszámolását célzó jelszavakat skandáltak, s fennhangon követelték, hogy a hatóságok az igazságszolgáltatás eszközeivel vegyék fel a küzdelmet a terrorizmus ellen.

Világszerte tüntettek

Londonban az amerikai nagykövetség közelében vonultak fel a guantánamói fogva tartási körülményeket utánzó tüntetők. Voltak köztük “őrizetesek”, akiket katonaruhát viselő “fegyőrök” kísértek – többen kutyával -, s időnként különféle parancsokat üvöltöttek a “foglyoknak”, akiknek például a fejükre kellett tenni a kezüket.

Rómában 30-40 tüntető követelte az amerikai hatóságoktól a guantánamói tábor bezárását és az “illegális őrizetbe vételek” beszüntetését.
Madridban az Amnesty képviselői 170 spanyol parlamenti képviselő által aláírt petíciót adtak át az amerikai nagykövetségnek.

Athénban tucatnyi bekötött szemű tüntető ereszkedett térdre a görög parlament előtt a nyugágyakkal tarkított műgyepen, felettük pedig “Guantánamo – 50 csillagos szálloda” feliratot feszítettek ki – nyilvánvalóan az amerikai nemzeti lobogóban szereplő csillagok számára utalva.

Az afrikai Marokkóban kilenc nem kormányzati szervezet felhívására péntek este tartanak ülősztrájkot a tábor bezárását követelve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik