Hillary Clinton egyértelmű sikere egy, a politikai karrierje vége felé mutató kudarctól mentette meg, és újra Barack Obama egyenrangú riválisává emelte.
Obama eddigi sikerét leginkább személyes karizmájának, őszinte hangnemének, és nem utolsósorban érintetlen, „kívülálló” státusának köszönheti: demokrata kötődéseit igyekezett elfedni és elhallgatni, hogy egy, a változást zászlajára tűző kvázi független mozgalom vezetőjeként tűnhessen fel.
Nem hátrány a tapasztalatlanság
Az intrikus, átláthatatlan lobbiérdekek mozgatta washingtoni politikával szembeni populista hangulatkeltés sokszor bizonyult már jó receptnek a szövetségi politikában eladdig ismeretlen elnökjelölt-aspiránsok számára: Bill Clinton és ifjabb Bush is sikerrel játszott ezeken a húrokon. Eddig úgy tűnt, Obama is képes e stratégiával legnagyobb hátrányát, a bel- és külpolitikai tapasztalatlanságát győzelmet hozó előnnyé formálni.
Obama viszonylagos tapasztalatlansága azonban programja közpolitikai profiljának meglehetős életlenségével is párosul. Az amerikai előválasztások bonyolult játszmájában ez sem feltétlenül hátrány, mert a jelöltet sok, eltérő vagy egymással ellentétes politikai preferenciával rendelkező választói csoport számára teszi választhatóvá.
Obama kudarca intő jel lehet
New Hampshire esetében ez a stratégia azért is kecsegtethetett sikerrel, mert ebben az államban a nem regisztrált párttagok is szavazhatnak az előválasztáson. Ezért is különösen nagy kudarc Obama második helye: a függetlenek nagyobb részben választották a republikánus McCain-t, a demokrata szavazók pedig egyértelműen Hillary Clinton mellett tették le a voksot.
New Hampshire demokrata polgárainak, úgy tűnik, nem volt elég az általánosító, radikális változásról szóló obamai retorika. A tegnapi második hely Obamának időben érkező figyelmeztető jel lehet.
A New Hampshire-i előválasztás eredménye ezért hosszú távon segítheti a demokrata pártot: ha időlegesen is, de a lényegi, közpolitikai kérdések felé terelheti a figyelmet.
Hogyan tovább?
A demokrata jelölőgyűlések és előválasztások sorában olyan államok következnek ugyanis, ahol a hagyományos demokrata témáknak nagy jelentőségük van: Nevadában magas a latino lakosok, Dél-Karolinában pedig szegény fekete népesség aránya. Mindkét államban nagy előnyt jelenthet Obamának, hogy ő az első fekete, akinek reális esélye van az egyik nagy párt elnökjelöltségének (és potenciálisan az elnökségnek) a megszerzésére. 
Clinton kampánya kidolgozott és markáns volt (fotó: MTI/EPA)
Hillary ezért minden bizonnyal a saját (illetve férje) eddigi politikusi teljesítményével, az Obamáénél kidolgozottabb és nem utolsósorban radikálisabb általános társadalombiztosításra vonatkozó terveivel és szociálpolitikai javaslataival fog kampányolni. Mindez Obamát is a programja konkretizálására kényszerítheti. A demokratáknak pedig épp az ilyen diskurzusok megerősödésére van szükségük. Most ugyanis nem tűnik valószínűnek, hogy a republikánusoknak sikerül a kampány fő témáit külpolitikai és nemzetbiztonsági kérdésekre korlátozniuk.
A Bush-kormányzat gazdaság-, ezen belül is leginkább adócsökkentési politikája – amihez a kiadások rendkívüli mértékű emelkedése párosult – újra kiélezte a Clinton-kormányzat alatt mérséklődő társadalmi különbségeket. A növekvő deficit, a társadalombiztosításnak és szociális ellátórendszernek a baby boom generáció érkezése miatt elkerülhetetlenné váló reformja a szociális kérdéseket valószínűleg a republikánus jelöltek számára is megkerülhetetlen kampánytémává teszi. A leginkább a szegényebb rétegeket érintő jelzálogpiaci válság is hozzájárul a szociális kérdések előtérbe kerüléséhez.
Republikánusok: nincs letisztult program
A republikánus mezőny pedig ideológiailag egyenlőre lényegesen diffúzabb a demokratánál: a szociális konzervativizmusát baloldali populizmussal vegyítő Mike Huckabee pozíciója meglehetősen távol áll John McCain vagy Rudy Giuliani fiskális konzervativizmusától és némely társadalompolitikai kérdésben (mint az illegális bevándorlás vagy a melegjogok) elfoglalt viszonylag liberális álláspontjától.
Ezeket a pozíciókat még egy jó elnökjelölt-alelnökjelölt kombináció esetében sem lesz egyszerű koherens programmá gyúrni: a Bush-kormányzat politikája erősen polarizálta az országot, így kétséges, hogy sikerül-e a mindazokat a tradicionálisan inkább demokrata szavazó, főleg munkás és alsó középosztálybeli választókat a republikánus szavazótáborban tartani, akiket Bush annak idején az „eggyüttérző konzervativizmus”, majd négy évvel később a külpolitikai és nemzetbiztonsági kérdésekre koncentráló programjával el tudott érni.
A republikánus program letisztulását az is hátráltatja, hogy egyenlőre nem nagyon emelkedett ki igazi esélyes az eddigi előválasztásokon, és vannak olyan országosan komoly támogatással és pénzügyi háttérrel rendelkező aspiránsok (Rudy Giuliani és Fred Thompson), akik a korai előválasztásokon nem is nagyon kampányoltak.
Két személyre szűkült a verseny
A demokrata jelöltek programja egységesebbnek tűnik: Edwards populista elemeket sem nélkülöző, a nagy szakszervezetek támogatásával bíró, markánsan baloldali programja könnyebben kibékíthető Hillary Clinton centrista és Obama egyenlőre még kissé bizonytalan körvonalú elképzeléseivel. Az elnökjelölti mezőny pedig New Hampshire után minden valószínűség szerint Hillary Clintonra és Barack Obamára szűkült.
Ha sikerül a kampány fő témáit a szociális kérdések körül tartani, és időben túljutni a személyi kérdéseken, akkor a demokraták komoly előnyre tehetnek szert. A jó program és a hiteles üzenet azonban még nem lesz elég egy demokrata győzelemhez. A demokratáknak a sokak szemében még mindig Obama megtestesítette új hangra is szükségük van.
Hillary Clinton az iowai kudarca után kissé keserűen azt találta mondani riválisa megállíthatatlannak tűnő kampányáról, hogy „az igazi kérdés az, hogy miként tudjuk a kampánybeszédek líráját a kormányzás prózájára fordítani”. Kritikus megjegyzésével azonban akaratlanul saját eddigi stratégiájának korlátaira is felhívta a figyelmet. A demokraták akkor lesznek képesek megragadni a lehetőségeiket, ha egyszerre sikerül nekik a líra és a próza nyelvén beszélni.
