Nagyvilág

Állami médiát akar a szlovák elnök

Ivan Gasparovic államfő szerint a szlovák kormánynak és a parlamentnek saját médiára van szüksége, hogy ellensúlyozza a jelenlegi sajtó kormányellenes magatartását, amely ellen Robert Fico miniszterelnök már régóta eredménytelenül hadakozik.

Gasparovic a szlovák közszolgálati rádiónak a hét végén nyilatkozva úgy fogalmazott: az állam legfelsőbb intézményeinek saját médiára lenne szükségük, amelyek közvetítésével “a kormány, a parlament és az államigazgatás szerveinek döntései, állásfoglalásai” nyilvánosságot kapnának. Az államfő és a kormányfő szerint is tarthatatlan állapot, hogy az állam vezetőinek “nincs hol megnyilvánulniuk, hogy a nem mindig objektív információkra és gyakori féligazságokra” nincs hol reagálniuk.

A kormányfő a közelmúltban nyíltan kijelentette: az általa vezetett kormánykoalíció befolyást kíván gyakorolni a közszolgálati médiára, illetve az azt felügyelő testületekre, az úgynevezett médiatanácsokra. Gasparovic most megerősítette: azonosul a kormányfő véleményével. Az államfő a közszolgálati rádióban azért bírálta az újságírókat, mert szerinte következetesen ellenzékiek, akik “soha semmiben sem képesek meglátni a jót, mindenben csakis a rosszat keresik”.

Szlovákiában a Szlovák Televízió (STV) két csatornája, a TASR hírügynökség és a több önálló adószerkesztőségből álló közszolgálati Szlovák Rádió (SRo) látja el a közszolgálati feladatokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik