Nagyvilág

A Scotland Yard is vizsgálja a Bhutto-gyilkosságot

A Scotland Yard szakértői kezdtek nyomozást szombaton Ravalpindiben Benazír Bhutto pakisztáni ellenzéki vezető meggyilkolásának színhelyén - közölte a helyi rendőrség.

A brit bűnügyi rendőrség öt antiterrorista, illetve törvényszéki orvosi szakértője pénteken érkezett Iszlámábádba a pakisztáni kormány kérésére. Pervez Musarraf elnök reményei szerint vizsgálatuk véget vethet a Bhutto asszony ellen december 27-én elkövetett öngyilkos merénylet körüli ellentmondásoknak.

A Scotland Yard emberei a merénylet helyszíne mellett azt a területet is átvizsgálják, ahol a terrorakciót megelőzően Benazir Bhutto választási gyűlést tartott. Ugyancsak vizsgálat alá vetik Bhutto asszony gépkocsiját, amelyben halálát lelte.

A körzetet a pakisztáni különleges fegyveres erők kommandói zárták le és az újságírókat sem engedtek be oda.

Musarraf korábban elégedetlenül nyilatkozott a merénylet utáni helyi nyomozásról, bár hangsúlyozta, hogy sem a kormány, sem pedig a titkosszolgálatok nem próbáltak nyomokat eltűntetni. Az államfőt érezhetően idegesítette az a tény, hogy a közterület-fenntartók nem sokkal a gyilkosság után bőséges vízzel mosták fel a tetthelyet.

Bhutto tábora mindazonáltal úgy véli, hogy értelmetlen a Scotland Yard szakértőinek küldetése. “Musarraf maga megmondta, hogy a Scotland Yard stábja nem kap engedélyt azoknak a kihallgatására, akikre gyanakszunk, tehát már előre körülhatárolta szerepét” – közölte a Pakisztáni Néppárt (PPP) szóvivője. A kormánnyal ellentétben, amely az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózattal kapcsolatban álló csoportokat vádol a merénylettel, az ellenzék úgy véli, hogy a szálak magas kormány- és titkosszolgálati körökhöz vezetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik