Nagyvilág

Basescu nem tart a magyarok függetlenedésétől

Sem most, sem a jövőben nem tart Traian Basescu román államfő a romániai magyarság esetleges függetlenedési törekvéseitől – ezt maga Basescu jelentette ki kedd este a bukaresti közszolgálati televízió által sugárzott interjúban.

Basescu arra a kérdésre válaszolt így, vajon Románia Koszovóval kapcsolatos álláspontját befolyásolta-e, hogy az ország területén jelentős magyar kisebbség él. Kifejtette: nem hiszi, hogy a romániai magyarság a függetlenedés célját tűzi ki maga elé. „Hol nyilvánítsa ki függetlenségét? Az ország közepén található Hargita és Kovászna megye, és kihez képest nyilvánítsa magát függetlennek? – mondta Basescu, majd hozzátette, hogy a magyarok sem beszélnek függetlenségről.

Leszögezte: a romániai magyarságnak ugyanaz a célja kell hogy legyen, mint az övé, vagyis a helyi közigazgatások autonómiájának növelése. „Minden egyéb mese, ami azt sem érdemli meg, hogy komolyan tárgyaljunk róla” – fogalmazott az államfő. Úgy véli, hogy a romániai magyar vezetőknek egyformán kellene valamennyi romániai település autonómiájáért küzdeniük, és akkor hitelesebbek lennének.

Az államfő szerint Nyugat-Balkán térségében bőven találhatók „mesterséges határok” és kisebbségi csoportok. Példaként Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Szerbiát említette. Éppen ezért „nem kellene kinyitni Pandora szelencéjét” – magyarázta Basescu. A román vezető politikus szerint Nyugat-Balkán problémája kizárólag Európáé, s nem az Egyesült Államoké vagy Oroszországé.

Román vezetők korábban többször kifejtették: nem támogatják Koszovó függetlenségét. A román állam azt szeretné, ha a szerbek és az albánok között tárgyalásos úton születne megoldás úgy, hogy Szerbia területi épsége ne sérüljön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik