Hány meglepetést tartogat még a világnak Vlagyimir Putyin? Azzal, hogy egyik leghűségesebb bizalmasát, Dmitrij Medvegyevet „léptette elő” elnökjelöltté, az elmúlt hónapok találgatásaihoz képest kétségkívül sikerült sokakat meglepnie. Másfelől viszont a döntés mégse meglepetés, hiszen a Gazprom igazgatótanácsának elnöke, a kormány első – és sokáig egyetlen első – miniszterelnök-helyettese hosszú időn át a legesélyesebbnek látszott rá, hogy 2008 tavaszán Putyin akaratából utódjaként beköltözzön a Kremlbe.
Aztán riválist kapott Szergej Ivanov volt védelmi miniszter személyében: az egykori hírszerző tábornok rövid idő alatt beérte őt a népszerűségi listán. A szeptemberi váratlan személycsere a kormány élén, a hatvanhat éves, ugyancsak régi, kipróbált jóbarát, Viktor Zubkov kinevezése pedig már egy olyan forgatókönyvet valószínűsített, amelyben Medvegyev nem látszott kulcsszereplőnek.
A szociális kérdésekre teheti a hangsúlyt
Putyin döntése állítólag már hetekkel korábban megszületett, amikor elvállalta az Egységes Oroszország párt listavezetői tisztét. A hírmagyarázók akkor változatlanul továbbra is elsősorban azt találgatták, milyen pozícióban akarja folytatni Putyin azután, hogy távozik a Kremlből, hogyan mehetne el úgy, hogy mégis maradjon. Akkor azonban még egy politikai hangsúlyeltolódás lehetősége nem vetődött föl. Most viszont éppen ez került terítékre.
Medvegyev – önállósulhat Putyintól? (Fotó: MTI)
Az elmúlt hetekben-hónapokban Oroszországnak, nem kis részben Putyin aktív közreműködésével több konfliktusa támadt a nemzetközi porondon; hogy csak egyre utaljunk: az orosz-amerikai viszony rég volt ennyire rossz. Szergej Ivanov jelölése azt üzente volna, hogy a Kreml a konfrontációt részesíti előnyben (ezt amúgy otthon mindig jól el lehet adni, választási kampányokban különösen). Medvegyev előtérbe kerülését viszont úgy lehet kommunikálni, hogy Moszkva előnyben részesíti a szociális gondoskodást, a modernizációt, a pragmatikus kapcsolatokat – nem véletlenül reagált az üzleti világ igen kedvezően a hírre.
Az év második felében ugyanis meglódult az infláció, az ilyesmi mindenekelőtt a szegényeket és a meglehetősen vékony középosztályt sújtja. Putyin hétfőn a Kremlben messzemenően egyetértett Medvegyevvel, hogy ideje az olajdollárokat a lakosság életminőségének javítására fordítani. Most van miből: az úgynevezett stabilizációs alapban több mint százötven milliárd dollárnak megfelelő összeg halmozódott föl, és amíg az energiahordozók ára ilyen magas, senki sem tartja túlzásnak, hogy Oroszországban jövőre is hét százalék körüli költségvetési többlettel számolnak.
Szoros személyes kapcsolat
Kétségtelen, hogy a most negyvenkét éves Dmitrij Medvegyev nem a titkosszolgálatok neveltje: igazi civil, a polgári jog elismert szakértője, huszonévesen írt egyetemi jegyzetét ma is forgatják a Néva-parti város egyetemén. Putyinnal akkor került szoros kapcsolatba, amikor mindketten a leningrádi városi tanácsnál dolgoztak egykori egyetemi oktatójuk, Anatolij Szobcsak oldalán. Így nem véletlen, hogy amikor hétfőn a Kremlben Borisz Grizlov, az Egységes Oroszország vezetője indokolni kezdte „javaslatát”, Putyin azonnal utalt rá, hogy tizenhét éve ismeri Medvegyevet, és csak támogatni tudja jelölését.
Kapcsolatuk valóban nagyon szoros volt és mind a mai napig az: amikor 1999-ben Putyin miniszterelnök lett, Medvegyevet azonnal Moszkvába hívta, előbb a kormányapparátusban, majd ideiglenes államfőként az elnöki adminisztrációban bízta rá a helyettes vezetői tisztséget, az elnökválasztások előtt pedig kampánystábja vezetőjévé nevezte ki.
Később ő került az elnöki adminisztráció élére, elnöke lett a Gazprom igazgatótanácsának is (ettől a tisztségétől két évvel később átmenetileg megvált, de két éve ismét a gázipari óriás élén áll), és a kormányban is igen fontos területet, a szociális szférát fölügyeli első miniszterelnök-helyettesként.
—-Liberálisnak tartják—-
A liberálisok megerősödtek, a „szilovikik”, az erőközpontok, elsősorban a titkosszolgálat és a hadsereg képviselői meggyöngültek – véli több orosz elemző. A Nyezaviszimaja gazeta című lap egyenesen liberális diadalról ír.
Medvegyevet liberálisnak tartják, mivel bírálta az ügyészség módszereit a Jukosz olajtársaság ügyében, rámutatott, hogy a Hodorkovszkij elleni büntető eljárás mekkora károkat okozott a gazdaságban és egyéb területeken, és nem használja a „szuverén demokrácia” kifejezést, mondván, hogy a demokráciának nincs szüksége jelzőkre. Mindez elég ahhoz, hogy „a Kreml liberálisaként” is emlegessék. Annyit mindenki elismer, hogy a modernizáció elkötelezett híve.
Putyin-Medvegyev kettős kormányzás lehet
Az igazi kérdés persze az, mekkora mozgástere lesz Medvegyevnek. Minthogy Putyin pártfogoltja, megválasztását ez idő szerint senki nem vonja kétségbe: hónapok óta stabilan nagyjából 35 százalékon áll, akárcsak a nagy vetélytárs, Szergej Ivanov (akivel állítólag baráti viszonyt ápol). Viktor Gerascsenko, a központi bank egykori elnöke szerint ő is csakis Putyin tervét hajthatja végre, már ha van ilyen. Maga Medvegyev is így gondolja, hiszen sietett kijelenteni, hogy választási győzelme esetén Putyint kéri föl miniszterelnöknek. Ez nemcsak a pártfogójának kijáró tiszteletkör volt: egész Oroszországnak is üzent ezzel, hogy ne aggódjanak, Putyin nem tűnik el, nem szorul a háttérbe, a végrehajtó hatalom legfontosabb tisztségébe költözik át.
Putyin viszont nem sietett a válasszal, és több elemző szerint ne is várjuk tőle ezt túl hamar. Oroszország elnöki köztársaság, és ha a parlament szerepe a jelek szerint fölértékelődhet is a jövőben, igazán csak az elnöknek van mozgástere, és ahogy többen megjegyezték, az oroszok ahhoz szoktak hozzá, hogy a főnök a Kremlben lakik, és az már csak másodlagos, hogy cárnak, főtitkárnak vagy elnöknek hívják.
Maga Putyin többször kijelentette, nem tartaná jónak, ha parlamenti típusú köztársasággá alakulnának át. Néhány hete külföldi újságírók előtt Medvegyev is elvetette ezt a lehetőséget. Egyes szakértői vélemények szerint erre nincs is szükség: a parlament alkotmánymódosítás nélkül is átadhat a kormányfőnek olyan jogköröket, amelyek jelenleg az elnöknél vannak, például az úgynevezett erőközpontok, a hadsereg, a titkosszolgálatok, a bel- és külügyek valamint az igazságszolgáltatás felügyelete – csakhogy akkor mi marad az elnöknek?
